Szeretett városunk, Nyíregyháza - Szabó Zsófi nagyon szereti ezt a várost, imád itt lenni

Szeretett városunk, Nyíregyháza - Szabó Zsófi nagyon szereti ezt a várost, imád itt lenni
Szeretett városunk, Nyíregyháza - Szabó Zsófi nagyon szereti ezt a várost, imád itt lenni

Milyen a vidéki élet? – szokták kérdezni fővárosi ismerősei, amikor tudatosul bennük, hogy élete egy részét Nyíregyházán éli. Erre Szabó Zsófi, az RTL Klub népszerű műsorvezetője mindenkit megnyugtat: nagyon kedveli ezt a várost, s megszerette az előnyeivel, hátrányaival együtt a kétlakiságot.

Bár simán találkozhattunk volna az interjúra egy nyíregyházi kávézóban is, hiszen többször álltam már mögötte a sorban a különböző  boltok pénztárai előtt, mégis telefonon csíptem el a kisfiuk születése óta, első közös nyaralásukról,  Törökországból érkező gép landolása után. A repülőtérről egyenesen egy forgatásra ment a televízióba, onnan pedig a törökbálinti otthonukba sietett.

Díjugrató kapocs

Életünk első hármasban töltött külföldi nyaralásán vettünk részt

– árulta el a műsorvezető.

A férjemmel, Zsoltival négy éve voltunk utoljára közösen így kikapcsolódni, a kisfiunkkal pedig tavaly még nem akartunk külföldre utazni, még nem élvezte volna. Persze, lovas versenyekre mentünk a környező országokban, de az más, az kötött össze minket. A férjem díjugrató versenyző, s bár ismeretségünk hosszú ideje tart, akkor fonódott szorosabbra, mikor én felnőtt fejjel tértem vissza a pályára. Így a szerelmünk a Nemzeti Lovardában indult – és Nyíregyházán kapott pecsétet.

Ott Mama, itt Tata

Városunkban a kedvenc épülete egyértelműen a Római Katolikus Társszékesegyház, ahol örök hűséget fogadtak egymásnak. A műsorvezető  meg is jegyzi, hogy mikor (gyakran) arra sétálnak a férjével, erre mindig „emlékeztetik” egymást. Természetesen kedveli az egész főteret a kávézóival együtt, a „nagyszerű állatkertet, ahol sokszor voltunk már”, Sóstót, ahol korábban gyakran futott, manapság pedig inkább a családdal sétál.

Két helyen vagyunk otthon, a törökbálinti házunkban és itt, Nyíregyházán is. Mendel is megszokta már ezt a kétlaki életet, két kiságya van, két helyen vannak a játékai. Jön Nyíregyházára a „Tatához”, Zsolti apukájáékhoz, majd megy Törökbálintra, a „Mamához”, az én anyukámhoz...

A család az első!

Bár a kétlakiság nehézségekkel is jár, õ igyekszik mindenben a jót meglátni. Fontos döntés volt, mikor elhatározta, ezt az életmódot választja, mert a munkái a fővároshoz kötik. 

Életem csodája, különleges ajándéka az anyaság, amit szeretnék minél intenzívebben megélni! Ezért a családot tettem az első helyre és kiderült, így is működik minden.  Azonban a munkámat sem szeretném feladni, így az ingázás mellett döntöttünk. Míg odaérünk Pestre, tudunk beszélgetni, intézkedni... Arról nem is beszélve, ha eldöntünk valamit, 5–10 percen belül biztosan odaérünk Nyíregyházán, ami a fővárosban szinte lehetetlen.

Megy a töltött káposzta

Nemcsak ezt szereti Nyíregyházában, hanem azt is, hogy bár nagyváros, mégis, jó értelemben véve, vidék. Szinte „mindenki tud mindenről mindent”, amit meg kellett szoknia, de már élvezi, össze lehet futni ismerősökkel egy piros lámpánál, és itt van a nyugodt családi környezet, így szeret nálunk élni.

Tényleg van olyan, ami nincs meg helyben, és van, amiért esetleg Debrecenbe kell átmenni, s talán a gasztronómiája is lehetne kicsit színesebb a városnak (bár, egy barátom most nyitott egy remek éttermet...), de inkább az előnyöket látom. Vannak jó kávézói, ragyogó színháza, és nagyon rokonszenvesek az emberek. Sokszor megállítanak, fotót kérnek, vagy nem tolakodóan rákérdeznek: „Zsófika, milyen a szabolcsi élet, eszed-e már a rendes töltött káposztát”? Eszem persze, sőt, már töltöttem is, bár tudni kell, hogy az orosházi származású édesanyám is csodálatosat csinál... És örülök, hogy már új, közös barátaink is vannak Zsoltival. Már csak azt a lemaradást kell „bepótolnom”, hogy tudjam, kihez kell fordulni az ügyes-bajos dolgokkal, de ez is megjön az évek alatt. Mert már  itt is itthon vagyok

– fogalmazott a Nyíregyházi Naplónak Szabó  Zsófi.