„Szeretet és elfogadás”

2013 tavaszán indult az a 24 hónapon át tartó programsorozat, amely a Nyíregyházán és Nyíregyháza környékén élő családoknak nyújtott segítséget. A közel 50 millió forintos, 100 százalékos támogatottságú projekt során gyermekneveléssel és családi élettel kapcsolatos keresztényi értékeket osztottak meg a pályázatban részt vevőkkel.

Várhegyi Tamás projektmenedzser az esemény záróünnepségén azt mondta, a család fontosságát próbálták meg az egész program során hangsúlyozni. Hozzátette, programjaikkal szerettek volna segíteni a nyíregyháziakon és a Nyíregyháza környékén élőkön.

További képekért kattintson a fotóra!

A pályázat keretein belül önkéntesek segítettek a családoknak a gyermekfelügyeletben, és speciális tréningeken vezették vissza a munka világába a gyesről visszatérőket. Mindezeken túl ingyenes jogi és pszichológiai tanácsadáson vehettek részt az érdeklődők.
A több elemből álló programsorozatot azért szervezte meg az egyházközség, hogy felhívják a fiatalok figyelmét arra, hogy a társadalom alapegysége a család. Rendezvényeikkel arra kívánták irányítani a figyelmet, hogy az ember önmagában keveset ér a társadalomban, ezért szükségesek az önzőség nélküli tiszta és senkit sem bántó emberi viszonyok. A keresztényi programban a vallás segítségével ösztönözték a fiatalokat arra, hogy valósítsák meg céljaikat, amelyekkel a társadalom hasznára lehetnek.

Tóth László, a Római Katolikus Egyházközség plébánosa a projektzárón azt mondta a Nyíregyházi Televízió Híradójának, tapasztalják, látják maguk körül sokszor azt az önző és egymást inkább legyőző, és ellenfélnek tekintő emberi viselkedést, amiből a szeretet és az elfogadás hiányzik. A plébános kifejtette, ez nagyon sok családot, szülő-gyermek kapcsolatot tönkretesz. Ezért ítélte meg nagy jelentőségűnek azt, hogy segíteni tudtak két éven keresztül családoknak.

A program részeként egy játszószobát is kialakítottak a Római Katolikus Plébánián, hogy az ide érkező kisgyermekek biztonságos testi és lelki környezetben töltsék idejüket.

Mikita Eszter

(Fotó: Kohut Árpád)