Szeptemberben indul az MCC Nyíregyházán – Még lehet jelentkezni a képzésekre

Szeptemberben indítja nyíregyházi képzéseit a Mathias Corvinus Collegium. Jelentkezni 10 éves kortól lehet, külön program indul általános és középiskolás diákok számára. Az idén már több mint negyedszázados múlttal rendelkező Mathias Corvinus Collegium az ország legnagyobb tehetséggondozó intézménye, amelynek Középiskolás Programja már több mint tizenöt éve, Fiatal Tehetség Programja pedig hatodik éve működik sikeresen.

Még március végén jelentették be, hogy a 2022-es tanévtől már Nyíregyházán is elérhetővé válik a Mathias Corvinus Collegium képzése. Az MCC egy 25 éve létező tehetséggondozó intézmény, amely 10 éves kortól az egyetem befejezéséig, sőt még utána is ingyenes képzéseket nyújt a legtehetségesebb magyar fiatalok számára. Ez a képzés ott kezdődik, ahol a köz- és a felsőoktatás véget ér, így nem konkurenciája, hanem kiegészítője a rendszernek.

Pozitív tapasztalatok

Az MCC néhány városi rendezvényen már megjelent, a helyi tapasztalok pedig kifejezetten kedvezőek.

Nagyon nagy nyitottságot látunk, nemcsak a képzéseink, hanem a programjaink iránt is. Szeptember 9-én lesz az első nagy városi rendezvényünk, egy nyílt nap, akkor nyitva hagyjuk a kapukat és bárkit szeretettel várunk, hogy megismerjen minket az MCC épületében Nyíregyházán, a Kálvin téren” – mondta Vargáné dr. Bosnyák Ildikó képviseletvezető.

Az épületet az oktatás érdekében felújítják, jól áll a munka, várhatóan augusztus végére befejeződik, így indulhat a képzés szeptembertől.

Két program a városunkban

Nyíregyházán két programot indítanak, a Fiatal tehetségprogramra a 10 és 14 évesek jelentkezhetnek, tehát a felső tagozatosok, valamint elindul majd a Középiskolás Program is.

A középiskolás programba felvételt nyerő diákok számára 4 és 8 hetes e-learning kurzusokat fogunk meghirdetni. A kínált tárgyak palettáján megtalálható például a közgazdaságtan, jog, pszichológia, modern kori történelem, íráskészség-fejlesztés. Ezek mellett angol és német nyelvi kurzusokat tudnak majd igénybe venni a központunkban” – nyilatkozta a középiskolai program régiókoordinátora, Korpai Péter.

Ezek mellett szakmai klubdélutánokat is szerveznek majd közösségépítő jelleggel.

Lehet még jelentkezni

Az idén már több mint 25 éves Mathias Corvinus Collegium az ország legnagyobb tehetséggondozó intézménye, amelynek Középiskolás Programja már több mint tizenöt éve, Fiatal Tehetség Programja pedig hatodik éve működik sikeresen. Mind az általános, mind a középiskolások jelentkezhetnek még a nyíregyházi képzésekre, a részleteket a Mathias Corvinus Collegium honlapján érik el, illetve itt tudnak jelentkezni is. A toborzási időszak mellett egy MCC fesztivált is szerveznek majd július 28-tól Esztergomban, ami a kikapcsolódáson túl szellemi feltöltődést is nyújt a résztvevőknek.