Szép magyar beszéd – Kazinczy-verseny a Móricz Zsigmond Általános Iskolában
Szép magyar beszéd – Kazinczy-verseny a Móricz Zsigmond Általános Iskolában

A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolát tavaly érte az a nagy megtiszteltetés, hogy a korábbi eredményeink miatt a budapesti székhelyű Kazinczy-díj Alapítvány -  Péchy Blanka emlékére felkérte intézményünket a Szép magyar beszéd – Kazinczy-verseny lebonyolítására. Így 2021. február 11-én második alkalommal szerveztük meg ezt a rangos eseményt.

A területi fordulóra két korcsoportban, 5-6. és 7-8. évfolyamon lehet nevezni.  Sajnos a járványügyi helyzet miatt nélkülöznünk kellett a személyes jelenlétet, így a verseny online formában valósult meg.

A gyerekek előzetesen videófelvételen rögzítették a szabadon választott és a kötelező szöveg előadását, majd eljuttatták iskolánkba a produkcióikat.

A zsűri február 11-én 14 órától tekintette meg a felvételeket és állította fel a rangsort mindkét korcsoportban.

A zsűri tagjai voltak: Tukacsné dr. Károlyi Margit nyugalmazott főiskolai tanár, Tomasovszki Anita a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatónője és Nagy Zsuka költő.

Az 5-6. évfolyam helyezettjei:

1. Kovács Levente - Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI, felkészítő tanára: Arnóczkiné Szilágyi Andrea

2. Komonyi Gabriella - Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, felkészítő tanára: Szabó Katalin

3. Nagy Ádám - Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézménye, felkészítő tanára: Pázmándi-Drabik Judit

 

A 7-8. évfolyam helyezettjei:

1. Csernyik Balázs József - Kölcsey Ferenc Gimnázium, felkészítő tanára: Kerekes Attila

2. Ferdinánd Illés Mihály - Kölcsey Ferenc Gimnázium, felkészítő tanára: Kerekes Attila

3. Jeles Anna - Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI, felkészítő tanára: Gazdag Károlyné

A 7-8. évfolyamos korcsoportból az országos döntőbe jutott Kisújszállásra Csernyik Balázs József.