Szemléletformálás gyerekeknek

„A biohulladékok tárolására alkalmas edénybe betehetem az ételmaradékot?” – Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adtak választ háromfős csapatok a TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. vetélkedőjén. A „Ne csak a kuka legyen okos!” kvízre általános iskolások nevezhettek. A játék során a tanulók olyan hasznos ismeretekre tettek szert, amelyek segítségével biztonságosan és helyesen használhatják azokat a gyűjtőedényeket, amelyeket a közelmúltban juttatott el a hulladékkezelő társaság a lakossághoz. A diákoknak meghirdetett verseny kapcsolódik a THG Nonprofit Kft. „Okoskuka” projektjéhez. Ennek keretein belül a hulladék szelektív tárolásához alkalmas tartókat, gépeket és berendezéseket szerzett be a közszolgáltató annak érdekében, hogy javuljon a szolgáltatás és szétválogatva tudják a hulladékot gyűjteni az emberek. Ehhez azonban tudatformálásra is szükség van.

 

Gépek mellé tudás is kell!

 

Petró Árpád, a TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta a megmérettetés után, a cég, mint közszolgáltató, környezetvédelmi és gazdasági szempontból is fontosnak tartja a lakossági környezettudat-fejlesztést, hiszen nem elegendő csupán az eszközök biztosítása és a közszolgáltatás ellátása, hanem a lakosság részéről is szükséges a pozitív fogadtatás.

 

Vetélkedő gyerekeknek, tréning felnőtteknek

 

A szemléletformáló program keretein belül nemcsak vetélkedőt, hanem sorversenyt és fotó-videó pályázatot is rendeztek középiskolásoknak, valamint az érdeklődő felnőtteknek is tartottak tréningeket. A környezettudatosságot elősegítő lehetőségek a kisebbeknek és a nagyobbaknak egyaránt hasznosak voltak.

 

Rajzverseny egy élhető jövőért

 

A környezettudatosságra nevelő délutánon díjazták a programhoz kapcsolódó „Szépen, tisztán, szelektíven” elnevezésű rajzverseny pályázóit. A kreatív megmérettetésre általános iskolás és középiskolás tanulók munkáit várták, amelyekben bemutatták azt, hogyan képzelik el a környezettudatos életet. Az alsó tagozatosok versenyében az első Takács Dorka, a Zelk Zoltán Általános Iskola tanulója lett. A felső tagozatosoknál harmadik helyezést ért el László Boglárka, második lett Fehér Eszter, míg az elsőnek Hegyes Rékát választotta a zsűri. Ők hárman az Arany János Általános és Középiskolát képviselték.

M. E.