(A Nyíregyházi Törvényszék közleménye.)

Százhúsz diák ismerkedett a bíróság feladataival Mátészalkán

Ápr 11, 2019

A Nyitott Bíróság program keretében több előadást is tartottak a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban a Mátészalkai Járásbíróság dolgozói 2019. április 8-án és 9-én.

Dr. Kisgyörgy Martin fogalmazó a 12/c és a 11/D osztály 52 tanulójának mutatta be a bíróságok felépítését, feladatait. Az interaktív előadás során érdeklődtek az amerikai és a magyar jogrendszer különbségeiről, illetve a televízióban hallott bűncselekmények büntetési tételeiről.

Az internethez kapcsolódó bűncselekményekről a 12/A és B osztály 55 diákjának tartott előadást dr. Szentmihályi Molnár Gréta bírósági titkár, a 12/D és 10/E osztály 18 fős hallgatóságát pedig dr. Takács Tibor bírósági titkár tájékoztatta a bíróságok működéséről, feladatairól, illetve beszélt azokról az esetekről is, amikor gyermekek érintettek a bírósági eljárásokban.

Előző hír
Szóra bírt csontjaink - kiállítás Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban
Következő hír
Máramarosi tájak, emberek

Kapcsolódó híreink