Százéves a Vasutas Művelődési Ház

– Száz évvel ezelőtt az első világháború kellős közepén, a kultúrát sem felejtette el Nyíregyháza és a vasutas társadalom – indította a műsorvezető a múltidéző beszélgetést.

 

A VASUTAS TÁRSADALOM BÜSZKESÉGE

 

– Száz év távlatából elmondhatjuk, hogy valóban volt igény a szórakozásra, tanulásra és a szabadidő hasznos eltöltésére – mondta Malamidesz Szilvia, majd hozzátette – nagyrészt a vasutas társadalom jóvoltából működik még mindig a kultúrház.

[REKLAM]

A ház 1916 augusztusában nyitotta meg kapuit, és idén nagy ünnepséggel készülnek a dolgozók, amihez a nyíregyháziak segítségét is várják. – A kétezres évek előtti időből ránk maradt emlékeket keresünk, amik a Vasutas Művelődési Központból kerültek megvásárlásra. Lehetnek ezek akár tárgyak, fotók, történetek, amiket felhasználhatunk a szeptemberi közös megemlékezés során – hívta fel a lakosság figyelmét az intézményvezető.

 

A JUBILEUMI ESZTENDŐ PROGRAMJAI

 

És, hogy mire is számíthatnak a nyíregyháziak a Vasutas Művelődési Ház jubileumi évében? – Nyíregyháza százéves történeti bemutatásával fogjuk kezdeni a megemlékezést, a vasutasokkal pedig az ő saját emlékeiket is szeretnénk bevonni. Az idősebbek folyamatosan keresnek minket és olyan programokról mesélnek, amik már nincsenek; ezeket a jubileumi évben próbáljuk majd életre kelteni. Ilyenek például a táncos mulatságok és a vasutas mozi, amire nyáron kerül majd sor. A Nők hete programsorozathoz is kapcsolódunk hamarosan, a hölgyeket érintő betegségek megelőzéséről fogunk előadásokat tartani, hastánc is lesz, valamint csoportos meditációt tervezünk – avatta be Malamidesz Szilvia a megemlékezés évének progamjaiba a Nyíregyházi Televízió nézőit.

Farkas Fanni