Szabolcs néptáncos sikerek - Szakmai elismerések és különdíjak szólótáncban
Szakmai elismerések és különdíjak szólótáncban

Pezsgő és eredményes hétvégén van túl a Szabolcs Néptáncegyüttes. A csapat egyik része a Hagyományok Házában lépett színpadra, a „Fókuszban a koreográfusok” című előadáson, míg a „Kárpát-Medencében Élek” Szólótáncversenyen díjeső hullott a fiatalokra Nyíregyházán.

A „Fókuszban a koreográfusok” egy olyan, 2014-ben életre hívott előadássorozat, mely a színpadi néptáncművészet egy-egy kiemelkedő koreográfiáját és alkotóját állítja fókuszpontba. Ezen alkalmakon a művek bemutatása után egy felkért szakértő beszélget az alkotóval, elemzi a műveket, utalva az előzményekre, tánctörténeti párhuzamokra, ihlető forrásokra, természetesen a közönséget is bevonva.

Megtiszteltetés a meghívás

Március 10-én Györgyfalvay Katalin és Nemes Szilvia munkásságát állították fókuszba a Hagyományok Házában, ahol a Bihari János Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház mellett a Szabolcs Néptáncegyüttes volt a meghívott közreműködő – ami komoly elismerést jelent a csapatot működtető egyesület elnöke, Ágoston Ildikó szerint.

Így Jaffásra is emlékeztek

– Gerzsenyi Bence, Dalanics György és Ignácz Gergő a „Káin és Ábel” c. táncszínházi koreográfiával lépett fel, ahová természetesen szurkolótáborral érkeztünk. Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy így emlékezhetünk Györgyfalvay Katalin és Bíró József (Jaffás) művészi-alkotói munkásságára, hiszen õ volt az, aki ezt a különleges koreográfiát „hazahozta” és a csapatunk tagjainak lábaira tette annak idején. A táncosaink fenomenálisak voltak. Köszönjük a csodálatos élményt! – fogalmazott Ágoston Ildikó.

Szakmai elismerések és különdíjak szólótáncban

Ugyancsak az egyesület elnöke tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy díjeső hullott a táncosaikra a „Kárpát-Medencében Élek” Szólótáncversenyen Nyíregyházán, ahol különböző korcsoportokban több mint száz versenyző indult határainkon innen és túlról. Íme, a dicsőséglista:

IV. korcsoport, férfi szóló kategória – Horváth Alex különdíj.

IV. korcsoport, páros szóló kategória – Horváth Elizabeth és Horváth Alex 1. helyezés.

V. korcsoport, férfi szóló kategória – Ignácz Gergő különdíj.

V. korcsoport, páros szóló kategória – Dalanics Nikoletta és Ignácz Gergő 1. helyezés.