Szabálytalanságok – Nem csak a belvárosban állnak meg tiltott helyen a gépjárművezetők
Nem csak a belvárosban jelentenek problémát a szabálytalanul parkoló autók. Nyíregyháza számos területén állnak személygépjárművek rakodási területen, de akár a füves felületeken is. A Közterület-felügyelet munkatársai arra figyelmeztetik az autósokat, hogy akár komoly bírságokkal is számolniuk kell, ha szabálytalan helyen hagyják a járművet.
A zöld felületeken is sokan parkolnak
Ahogy arról az ünnepek óta többször beszámoltunk, a figyelemfelhívások ellenére továbbra is rengetegen parkolnak tilosban Nyíregyháza belvárosában. Azonban a szabálytalanságok nem korlátozódnak kifejezetten a város központjára. Számtalan helyen találni olyan gépjárművet, mely tiltott helyen pihen, legyen szó rakodási területről vagy akár füves, zöld felületről, ahol a legtöbb esetben szigorúan tilos megállni. Bodrogi László, a Közterület-felügyelet vezetője szerkesztőségünknek elmondta: a kórház környékén, a Vértanúk útján, valamint a város számos pontján található füves területeken mindig sok a szabálytalan parkoló, ezek ráadásul tönkretehetik a zöld övezeteket.
– Próbáljuk kezelni. De nem csak ezeken a helyeken, az állomás környékén is ugyanez a helyzet, a Petőfi tér környékén is, az Állomás térnél. Tehát nagyon sok kocsi áll meg olyan kijelölt szegéllyel védett zöld területen, ahol egyébként nem lenne szabad. Továbbá olyan helyeken is megállnak össze-vissza, hogy az elképesztő. Lakótelepeken is nagyon sokan parkolnak zöld felületeken, hiszen nincs hol megállni a kocsikkal
– fogalmazott a felügyelet vezetője.
Bodrogi László hangsúlyozta: fontos tudomásul venni, hogy az ingatlanok közötti zöld sávokra is vigyáznia kell mindenkinek, hiszen ezek is beletartoznak azokba a füves területekbe, melyekre nem szabad ráállni.
A büntetési tételek változóak
A Közterület-felügyelet az év kezdete óta már számos esetben intézkedett, ezek többsége általában a gépjárművezetőket érintik.
– Ha azt nézzük, hogy ebben az évben eddig – és még csak február 5-e van – már 1500 ügyiratnál járunk, úgy gondolom, sajnos van mire néznünk, adnak munkát a gépkocsivezetők. Nagyon sok bejelentést kapunk más miatt is, kutyák vagy hajléktalanok miatt például. De a java része mindig emiatt jön. Hogy akár van egy – a lakosok szerint, hulladékká vált – kocsi, mely olyan helyen parkol hosszabb ideje, ahol nem lehet tőle megállni. Persze nem biztos, hogy hulladékká vált, de nekünk ezeket is ellenőrizni kell ilyenkor
– tette hozzá Bodrogi László.
Amennyiben valaki zöld felületen áll meg a gépjárművével, akár komolyabb szabálysértési bírságot is kaphat. Ezt mindig a közterület-felügyelő határozza meg az adott helyzettől függően. A büntetés magánszemély esetében akár 200 ezer forintig is terjedhet. A felügyelők helyszíni bírságot is adhatnak, de eljárást is indíthatnak. Éppen ezért továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében törekedjenek a szabályok betartására.


