Star Wars lázban Nyíregyháza

 Egy messzi-messzi galaxisból Nyíregyházára is megérkezett az év filmje, a kultikus Star Wars 7. Az Ébredő Erő premierje csütörtökről péntekre virradóan éjfélkor volt látható a Krúdy Moziban – és egészen január 6-áig megtekinthető. A filmtörténelem legnépszerűbb sci-fi sorozata rengeteg izgalommal és akcióval kecsegtet – ország-, sőt világszerte várták nézők százezrei. A Csillagok Háborúja hatodik részét 1983-ban láthattunk, így több mint harminc évet váratott magára a folytatás.

A NYÍREGYHÁZI NÉZŐK IS VÁRTÁK

„Mióta kijött az első előzetes, ezt a napot várom! Mindig imádtam a Star Wars filmeket, remélem, most sem hagynak cserben.” – mondta a harminc éves Gábor, aki több mint egy órával hamarabb érkezett a premierre. A főiskolás Gergő és Dávid is izgatottan várták a film kezdetét, ők már az új rendező, J. J. Abrams stílusára is kíváncsiak voltak: „George Lucas után nehéz dolga van!” – mondták nevetve. A tanárként dolgozó Sándor kritikusokat megszégyenítően mindent tudott a film előzményeiről és azt is elárulta, legszívesebben a diákjait is elhozta volna, hiszen: „ez az a film, ami áttöri a generációs határokat és mindenki imádja!” Noha túlnyomóan férfiak voltak a moziteremben, a rajongó hölgyek is képviseltették magukat. A 19 éves Kitti párjával érkezett az Ébredő erőre és elmondta, már egy hete Csillagok háborúja maratont tartanak otthon, minden nap megnéznek egy részt és hihetetlenül várják a folytatást.

MEGÉRTE 30 ÉVET VÁRNI

A lenyűgöző látványvilág és az akciódús jelenetek mellé kalandos és izgalmas történetet épített fel a rajongóból lett rendező, J. J. Abrams. A Jedi visszatér után harminc évvel járunk az időben, ahol egy újabb sötét erő, az Első Rend munkálkodik, a másik oldalon pedig az Ellenállás nevű szövetség áll, melynek tagjai között ismerős arcok várják a rajongókat. Leia hercegnő (Carrie Fisher), Han Solo (Harrison Ford), Luke Skywalker (Mark Hamill) és Csubakka mellett új főhősöket is kapunk: a rejtélyes múltú lány, Rey (Daisy Ridley) és a rohamosztagos Finn (John Boyega) is harcba száll a sötét oldal ellen – akinek vezetőjéről, Kylo Renről (Adam Driver) egyre többet tudunk meg…

Szöveg és fotók: Farkas Fanni