Sportgála - díjazták a megyei fogyatékos sportolókat

Sportgála - díjazták a megyei fogyatékos sportolókat

 Idén is sportgálát rendezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége. Jutalmazták a legjobb a versenyzőket, edzőiket, sportaktívákat. A megyei sportolók közül többen is jó eredményeket értek el az elmúlt hónapokban, Tarjányi István kerekesszékes vívó pedig esélyes arra, hogy ott legyen a következő paralimpián.

- A parasportolóknál egy-egy sportteljesítmény sokkal többet jelent mint egy sima sportteljesítmény. Ezért is került be 2011-ben a sportkoncepciónkba az utánpótlás és szabadidősport mellé a parasport támogatása is. Kiemelt figyelmet fordítunk erre, itt a Continental Arénában is mindent úgy alakítottunk ki, hogy a fogyatékkal élők is könnyen használhassák a létesítményt, a sportcsarnok lehetőséget ad arra, hogy rangos versenyeket is rendezhessünk. Tarjányi István olimpiai felkészülését eddig is támogattuk, és bízunk abban, hogy ott lesz Tokióban. Kellenek példaképek, akik a fogyatékkal élőknek plusz erőt, hitet, energiát adnak - mondta Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke megköszönte a sportolóknak és felkészítőiknek az egész éves teljesítményt. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint egy-egy parasportoló ha érmet nyer egy versenyen, az hatalmas siker. De még nagyobb elismerés, ha valakit az év legjobbjának választanak, ezért fontos egy-egy ilyen sportgála. 

Dankó László