Sorra készülnek el az új nyíregyházi körforgalmak - Birtokba vehették a városlakók
Sorra készülnek el az új nyíregyházi körforgalmak - Birtokba vehették a városlakók

Két új körforgalmat – igaz, még nem hivatalosan – múlt héttől már birtokba is vehettek a városlakók Nyíregyházán. A nyertes önkormányzati, uniós projekt keretében készülő modern csomópontok a Család utcának a Belső körútnál és a Szalag utcánál lévő kereszteződésénél teszik biztonságosabbá és egyenletesebbé a forgalmat. Mindemellett javában zajlanak a munkálatok a Csaló köz – Korányi Frigyes utca csomópontban is. Itt a baleseti statisztikákra tekintettel, a gyalogosok és kerékpárosok közlekedését akadálymentes módon biztosító, szintén új körforgalom épül, amit a tervek szerint szeptemberben adnak majd át.

Mint ismert, Nyíregyháza önkormányzata közel  822  millió forint, 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert kerékpárút és körforgalom építésére.  A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Alap társfinanszírozásában valósul meg. Ennek részeként két körforgalom épül: a Család utca – Belső körút és a Család utca – Szalag utca csomópontjában (utóbbinak a műszaki átadása elkezdődött és gyakorlatilag használható), valamint kerékpáros fejlesztéseket is végeznek.

Megemelték a körpályát

Bár még hivatalosan nem adtuk át, de már múlt hét óta az arra közlekedők is használhatják a Belsõ körúti új körforgalmat

– tájékoztatta a Nyíregyházi Napló szerkesztőségét Tamás Ádám, a KE-VÍZ 21 Zrt. projektvezető-helyettese, hozzátéve, hogy apró tereprendezési munkálatok még hátra vannak, illetve a buszöblöket sem adták át, de pár napon belül ezek is megtörténnek.

Az arra közlekedőknek feltűnik, hogy a Család utca – Belső körút csomópontjában megépített körforgalom döntött formát vesz fel, ennek oka azonban az, hogy a meglévő környezethez kellett igazodnia, nem mellesleg így sokkal beláthatóbb is.

A körforgalom tervezési szabványú. Mivel az úgynevezett ágainak kifele kell esniük, így a körpályáját megemeltük, ezért vette fel ezt a formát

– magyarázta.

Korányi – jövő héten már járható lesz a keleti fele

Június végén indult el az új körforgalom kivitelezése a Korányi Frigyes utcán. A forgalmas és balesetveszélyes Csaló közi csomópont teljes megújítása várhatóan az ősz elejére készülhet el – érintve az iskolai időszakot is. 

Az érintett útszakaszon jelenleg váltakozó irányú forgalomterelés van érvényben, a jövő hét közepétől várható változás, amikor már a meglévő körforgalom keleti felére tereljük rá a forgalmat. Ütemterv szerint haladunk, terveink szerint kora ősszel ezt is átadjuk

– tette hozzá.