Sokáig tartott a rövidzárlat mely két pontjába került az NYKC-nak

 Hazai pályán továbbra is várni kell az első győzelemre. A Nyíregyházi KC a Törökszentmiklós Székács együttesét fogadta a kézilabda NB-I/B-ben, és bár az elején hullámzó volt a játék, sokáig úgy tűnt, 2-3-nál vezettek utoljára a vendégek. Oláh Zoltán parádézott a kapuban, egymás után hárította a ziccereket és 12-6-nál már hat góllal vezetett az NYKC. A szünetre ugyan olvadt az előny, de irányította a találkozót a Nyíregyháza. Fordulás után úgy tűnt, hátra is lehet dőlni, a 39. percben 20-13-nál ugyanis hétre duzzadt az előny, de arra senki sem gondolt, hogy jön egy rövidzárlat, mely aztán húsz percig tart! A hátralévő időben ugyanis mindössze három gólt tudott lőni a Nyíregyházi KC, a Székács pedig dolgozta le a hátrányát, és az utolsó percben már vezetett. Egyenlíteni nem sikerült, majd az egész pályás letámadás után a dudaszónál újra a vendégek lőttek gólt, így sokba  - egészen pontosan két pontba - került a második félidő végi góltalanság. 

Nyíregyházi KC - Törökszentmiklós Székács 23-25 (15-12)

NYKC: Oláh - Nagy 3, Kurbely 3, Gubó 1, Bor 3, Szűcs 3, Horváth 2 

Csere: Gadnai (kapus), Csikós 1, Boda, Takács 2, Varga 4, Tamás 1

Vezetőedző: Bécsi János

Dankó László