Senki ne váljon csalás áldozatává!

Senki ne váljon csalás áldozatává!

A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Hatósága, valamint a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya filmvetítéssel, konzultációval és eseti megbeszéléssel színesített előadássorozatot tartott Nyírtelken. A szakemberek ezúttal az árubemutatókkal egybekötött termékértékesítések veszélyeire hívták fel a figyelmet a leginkább érintett egyedül élő, nyugdíjas korosztály részére. Szemléletes példákkal hívták fel a hallgatóság figyelmét, milyen könnyű csalás áldozatává válni. Az előadásokon szó esett, hogy a célközönséget főként az idős, betegséggel küzdő emberek jelentik, akik kiszolgáltatott helyeztük miatt – életkor, egészségi állapot – fokozott védelemre szorulnak. Ismertették továbbá a megjelentekkel a jellemző elkövetési módszereket és a fentiekkel összefüggésbe hozható trükkös lopások előfordulásának eseteit, visszaszorításának lehetőségeit.

Néhány jó tanács, ami az előadáson elhangzott:

 

• Amennyiben telefonhívást kapnak ilyen eseményen való részvételre, kérdezzenek rá, hogy melyik cég is tartja pontosan a termékbemutatót!
• Időskorúak lehetőség szerint ne menjenek el egyedül ilyen rendezvényre, kérjék fiatalabb hozzátartozójuk kíséretét, vagy kérjék ki előzetesen ezzel kapcsolatosan közvetlen családtagjaik véleményét!
• Ha mégis részt vesznek hasonló rendezvényeken, akkor nyugodtan kérdezzenek rá az előadásokat tartó személyek szakmai múltjára, iskolai végzettségére, és ha elbizonytalanodnak, akkor nyugodtan mondjanak NEM-et a vásárlásra!
• Az egyik legfontosabb: győződjenek meg minden esetben arról, hogy vásárlást követően van-e elállási joguk, ha később mégis meggondolnák magukat!
• Amennyiben a vásárlást követően jön rá, hogy becsapták, forduljon a fogyasztóvédelmi hatósághoz, illetve tegyen feljelentést a rendőrségen.

 

Forrás: police.hu