Senior örömtánc – Egyre népszerűbb a Mozdulj Nyíregyháza! programja

Már 21, 2025

11 éve már, hogy elindult a Mozdulj Nyíregyháza! program, amely az önkormányzat által finanszírozott, ingyenes mozgási lehetőséget kínál a városlakóknak, és az évek során óriási sikert aratott. Már a kezdetekben is kiemelt figyelmet fordítottak a szépkorú korosztályra, az idei tavaszi szezonban pedig tovább bővült a kifejezetten számukra szervezett mozgásformák száma. A legnagyobb népszerűségnek azonban még mindig a senior örömtánc örvend, melynek keretében polka, keringő, rumba, szamba és egyéb tánclépéseket ötvözve őrizhetik meg fizikai és mentális egészségüket a szépkorúak.

 

Hétről hétre vidám, lendületes szépkorúakkal telik meg a Váci Mihály Kulturális Központ harmadik emelete, ahol a Mozdulj Nyíregyháza! program keretében ingyenes senior örömtánc foglalkozásra várják az érdeklődőket. A közösségi mozgásforma már évek óta elérhető az idősebb korosztály számára, szinte minden alkalommal érkezik új jelentkező, de vannak, akik már a kezdetektől rendszeresen részt vesznek a programon.

– Én évek óta járok már a Mozdulj Nyíregyháza! programra. Nagyon jó a mozgás, a tánc, a közösség és az oktatónk is nagyszerűen összetartja a csapatot – árulta el Fenyvesi Zoltánné a szerdai alkalmon.

A foglalkozásokat rendszerint Juhász Lászlóné Ria senior örömtánc-oktató tartja, aki úgy gondolja, minden szépkorúnak érdemes kipróbálnia ezt a mozgásformát, hiszen ez a program nemcsak szórakoztató kikapcsolódási lehetőséget nyújt, hanem kiválóan hozzájárul a fizikai és mentális egészség megőrzéséhez is.

Fizikai és mentális egészségmegőrzés

A mini koreográfiák alkalmazkodnak az idősödő emberek izom- és ízületrendszeréhez, segítenek megelőzni a demenciát, javítják az egyensúlyt és a koordinációt. A sokéves tapasztalattal rendelkező oktató több helyszínen is várja az érdeklődőket a senior örömtánc foglalkozásokra, és minden alkalommal örömmel fogadja az új résztvevőket.

– Szinte minden alkalommal jönnek új résztvevők ide, a Váci Mihály Kulturális Központba, illetve a Vasutas Művelődési Házba, az Egészségtudományi Karra és Nyírbátorba is – ezeken a helyszíneken tartom a foglalkozásokat. Ez nagyon jó érzés, büszkeséggel tölt el. Lassan nyolc éve lettem oktató, Budapesten végeztem, és azóta a Mozdulj Nyíregyháza! programban is részt veszek – emelte ki Juhász Lászlóné Ria senior örömtánc-oktató.

Várják a mozogni vágyó szépkorúakat!

Az oktató hozzátette, a Váci Mihály Kulturális Központ emeleti tágas terében még bőven van férőhely, így arra buzdítja a nyíregyházi szépkorúakat, hogy csatlakozzanak a közösségükhöz szerdánként 11 órától. A város 11 évvel ezelőtt indította útjára a Mozdulj Nyíregyháza! mozgásprogramot, különös figyelmet fordítva a szépkorú korosztályra, és ahogy a senior örömtánc népszerűségéből is látszik, nagy sikerrel. A mozgásformák száma az évek során folyamatosan bővült, így egyre több ingyenes sportolási lehetőség érhető el a város különböző pontjain, szám szerint 30 helyszínen, összesen 60 program várja a mozogni vágyókat.

Előző hír
Véget ért a Seatbelt akció – 1109 szabályszegőt értek tetten a Szabolcs vármegyei rendőrök
Következő hír
Fajmegőrzés – Átértékelődött az állatkertek szerepe az elmúlt években.

Kapcsolódó híreink