Segítségnyújtás nélkül elhajtott

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott az a sofőr, aki nem tudott befejezni egy előzést, ezért a szembe jövő autós az árokba hajtott.

A 75 éves budapesti férfi 2022 októberében a fővárosból Romániába tartott személygépkocsijával, amikor Győrtelek települést elhagyva a 49-es számú főúton egy kamion előzésébe kezdett.

Ezzel egy időben a vádlottal szemben szabályosan közlekedett a sértett, akit a vádlott látott, ennek ellenére folytatta az előzést.

Mikor a sértett észlelte, hogy a vele szemben közlekedő autós az előzést nem tudja befejezni, a frontális ütközéstől tartva fékezett, majd a gépjárművet jobbra kormányozta és lehaladt az útpadkára, azonban az úttestre nem tudott visszatérni megpördült, és egy fát is kidöntve a vízelvezető árokba csapódott. A balesetet okozó idős férfi - még egy gépjárművet megelőzve - tovább hajtott, pedig hangjelzésekkel is figyelmeztették a balesetre.

A vétlen sofőr szerencsére csak könnyű sérüléseket szenvedett, de a gépkocsija totálkárosra tört.

Az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja a nyugdíjast, aki azzal védekezett, hogy nem vette észre a balesetet. Pénzbüntetésre és közúti járművezetéstől eltiltásra számíthat.

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség