Az elmúlt években a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány rendszeresen naptárt készített. Nem csak plusz bevétellel tudták így segíteni a családokat és a gyerekek gyógyulását, hanem egy igazi élmény volt a kicsik számára maga a fotózás is. Idén a NYÍKSE kosárlabda csapatának játékosaival készültek közös fotók.
- Azonnal a kezdeményezés mellé álltunk, és furcsa volt látni, hogy a kosarasok, akik a pályán harcolnak, kemények, most mennyire elérzékenyültek a fotózások során, amikor találkoztak a gyerekekkel. Ők igazi hősök, akik egészen fiatal korban megtapasztalják az élet nehézségeit, de óriásit küzdenek. Hatalmas élmény volt, ami a kosaras fiúknak is erőt adott - mondta Balogh Béla, a NYÍKSE elnöke.
Az alapítvány örömmel fogadta a segítséget, a gyerekek pedig élvezték a közös fotózást.
- Ezt a napot folyamatosan emlegetik, de nem csak a gyerekek, a szülők is. A családok élete teljesen megváltozott a betegség következtében, és az alapítványunk célja az is, hogy segítsük feldolgozni a lelki traumát. Mindig van valami pozitív dolog, ami előre lendíti őket, és csak arra koncentráljanak, hogy le fogjuk győzni a betegséget - mondta Béresné Gurbán Júlia, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi tagja.
A fotókból készült naptárt az NB/B-s kosárlabda csapat mérkőzésein is meg lehet vásárolni, és az alapítványt ezzel is lehet támogatni. A csapat pénteken este 19 órától a Dávid Kornél Akadémiát fogadja a Bánki tornatermében.