Segítettek a szurkolók Rióban
Helebrandt Mátét egy maroknyi nyíregyházi drukker is buzdította.

 Helebrandt Máté amiért utazott Rióba, megcsinálta. A gyalogló megjavította egyéni csúcsát, és korábbi londoni olimpiai helyezésénél jobb pozícióban ért célba.

- Tudtam, hogy az elején mindenki nagyon bekezd majd, még azok is, akik nincsenek olyan állapotban, hogy ezt a tempót végig bírják, de ez az olimpia, mindenki szeretne az élmezőnyben végezni. Higgadtnak kellett maradnom, és minden körben végig figyeltem az órát, hogy tartsam azt az iramot, melyet elterveztem. Ez sikerült is, és fokozatosan léptem egyre előrébb. Volt egy maroknyi nyíregyházi szurkolótábor is élükön a szüleimmel és a párommal, akik végig buzdítottak. Amikot elhaladtam mellettük mindig hallottam a hangjukat, és talán ennek is köszönhető, hogy sikerült megdöntenem az egyéni csúcsomat, és a 28. helyen célba érnem. Nagyon boldog vagyok.  Mivel egyedüliként képviselhettem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét ez terhet is jelentett, de remélem sikerült megfelelnem az elvárásoknak! Hogy mit hoz a jövő ? Négy év múlva Japánban szeretnék ismét ott lenni, és a terveim között a 2024-es olimpia is még szerepel, remélem Budapesten - mondta a verseny után Helebrandt Máté.  

Dankó László