Segít a Vöröskereszt

Cserepeket válogat a rozsályi Seres Béla. A férfi házát kedd reggel úgy elverte a jég, hogy a háztető egyik oldalán egyetlen ép cserép sem maradt és még az ablak is betört.

A jég jelentős kárt okozott a mezőgazdaságban is.

Egy zajtai férfinak nemcsak a lakóháza, istállója és kocsija sérült, az uborkaültetvényét is elverte a jég. Azt is elmondta, hogy ez már a második év, amikor a viharos időjárás károkat okoz.

– Tavaly is így kezdtük az évet, csak annyiból volt jó, hogy el tudtuk ültetni az uborkát, most teljesen nyakmagasságig volt, most nem tudjuk újból telepíteni... – mondta Milák Zsolt.

A Magyar Vöröskereszt munkatársainak mutatta ma meg Sztolyka Zoltán polgármester, milyen kárt okozott Rozsályon és a környékbeli településeken a jégverés. 11 településen összesen ezer ház sérült meg. Ezeket egyelőre ideiglenesen fóliával fedték le. Mivel a tulajdonosok többségének nincs biztosítása, a polgármester most adományok gyűjtésébe kezdett.

– Én úgy gondolom, most már cserépre, tetőlécre, szegre és Lindab-szerű lemezre, lemezcserépre lesz szükség, ha tudnak segíteni, azt nagyon szépen megköszönjük – mondta Sztolyka Zoltán, Rozsály polgármestere.

A Magyar Vöröskereszt képviselői Rozsályban bejelentették, hogy saját forrásaikból építőanyagot vásárolnak a tetők újjáépítéséhez és adománygyűjtést is szerveznek a bajba jutott emberek megsegítése érdekében.

– Elindult egy országos gyűjtés, ami már arról szól, hogy majd építőanyagokat fogunk vásárolni és a rászorultság elve alapján azoknak fogunk segíteni, akiknek nincs biztosításuk vagy önerőből nem tudják megoldani ezeket a feladatokat... – mondta Szarkáné Kövi Márta, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója.

A keddi jégverés országosan 47 települést érintett, de a legnagyobb mezőgazdasági károkat is a csengeri és fehérgyarmati térség szenvedte el. Itt közel 300 hektáron termesztenek uborkát, az ültetvények negyede pedig szinte teljes mértékben károsodott. A szakértők szerint emiatt jelentős terméskiesés várható. A két járásban mintegy 4 ezer hektár gyümölcsös is sérült. A fák mintegy 70 százalékát érintette a jégkár.

Z. Pintye Zsolt