Folytatódik a Mozdulj Nyíregyháza programsorozat. Vasárnap ismét egy sztáredző tart órát a Continental Arénában Rubint Réka személyében. Az edzés a nyíregyházi lakók számára ingyenes.
A Mozdulj Nyíregyháza keretében rendszeresen érkeznek sztáredzők a megyeszékhelyre. Idén Katus Attila nyitotta a sort, két hete pedig Béres Alexandra tartott teltházas órát a Continental Arénában. Várhatóan sokan lesznek most hétvégén is, vasárnap ugyanis Rubint Réka mozgatja meg a nyíregyháziakat, akik lakcímkártyával ezúttal is ingyenesen vehetnek részt az eseményen.
Március 27-én a „Fitt-Város” keretein belül lehet majd sportolni. Az Aréna kapui 9 órakor nyitnak, és egész délelőtt egészségügyi mérésekkel is várják a város lakóit, azaz aki nem akar sportolni, annak is érdemes részt vennie, hogy felmérje állapotát. 9.40-től Tömöri Ágnes tart Gymstick edzést. Ez egy különleges mozgásforma, ahol gumikötelekkel ellátott rúd segítségével lehet sportolni. 10 órától kezdődik Rubint Réka órája, és az Alakreform edzés 90 perces lesz. A tervek szerint lesz lehetőség arra is, hogy az edzés után személyes fotók készüljenek, és ezúttal is kaphatnak a résztvevők életmódtanácsokat is a trénertől. A Mozdulj Nyíregyháza keretein belül ezen kívül is vannak mozgásformák, a különböző korosztályok minden nap találhatnak olyan tevékenységeket, melyeket Nyíregyháza ingyen biztosít.