Roma Integrációs Nap – Közösségfejlesztő program volt a Közösen a kiútért projektben

Roma Integrációs Nap – Közösségfejlesztő program volt a Közösen a kiútért projektben

Roma Integrációs Napot tartottak múlt hét szombaton. Az önkormányzati, Közösen a kiútért projekt keretében rendezett fesztivál célja az volt, hogy színteret biztosítson a Huszár- és a Keleti lakótelepen élőknek egy közösségfejlesztő program keretein belül egymás jobb megismerésére. A Vidék Kincse Egyesület által szervezett rendezvényen a példát mutató fellépők és színes kiegészítő programok hozzájárulhattak ahhoz, hogy a közös értékek és hagyományok mentén egy szorosan összetartó és együttműködő közösséget alakítsanak ki az ott élők.

 

A gyerekekre is figyeltek

Nagy sikert arattak a Roma Integrációs Nap kiegészítő elemei is, mellyel a fiatalabbakat igyekeztek megszólítani. A játéklehetőségek mellett kézműves udvar és csillámtetoválás is várta őket, de a család minden tagja megtalálhatta a számára megfelelő programelemet.

Családi nap is volt

Megnyitó beszédében az alpolgármester kiemelte, a város fontos célja, hogy minden lakója otthon érezze magát Nyíregyházán, olyan lakókörnyezetet és közösségi programokat biztosítva, amit az ott lakók magukénak éreznek. Jászai Menyhért azt mondta, ebben nagyon fontos partnere a városnak például az egyház, a civil szervezetek, a Human-Net Alapítvány, a Periféria Egyesület s a Családsegítő Szolgálat is. – A Közösen a kiútért program keretében szerveztük a mai Roma Integrációs Napunkat, de ha az ember körbenéz, akkor inkább családi napnak nevezném, hiszen olyan attrakciókat, művészeket, programokat szerveztünk, amely megszólítja a telep lakosságát, a kicsiket, a középkorúakat. A lényeg az, hogy el tudjunk tölteni egymással egy remek napot és jól érezzük magunkat.

Fontos a közösség szerepe

A rendezvényen részt vett Nyíregyháza egyik országgyűlési képviselője is, aki úgy vélte: láthatóan sikeres a Közösen a kiútért program, amit a szombati, nagyszámú érdeklődő is bizonyít. Dr. Vinnai Győző köszöntő beszédében kiemelte: fontos a közösség szerepe, amit egy ilyen esemény is erősíthet. – Azt tartom fontosnak, hogy az egyének élete a közösségekbe beépüljön. Tehát nagyon fontos az egyéni érdek, mindenki akar boldogulni, akar családot alapítani. De van még egy magasabb lét. A közösség, amikor összefogunk.

Jó példák a fellépők

A parlamenter hozzátette, annak tudnak lehetőséget biztosítani, aki maga is előbbre akar jutni, aki magasabb célt tűz maga elé. Ehhez segíthették hozzá a Huszártelepi Fesztivál résztvevőit a jó példák, hiszen több olyan sikeres, ismert előadó lépett pódiumra, akik hátrányos helyzetből indultak. A Terno Drom Egyesület például roma fiatalokat fog össze, a zenéléssel, mint hasznos időtöltéssel teremtenek értéket, így jó példát mutatnak a korosztályuknak. Fellépett Sebők Miklós és Anett, avagy művésznevükön Miki és Anett, egy apa-lánya duó, ők is a sok-sok befektetett munkával váltnak egyre ismertebbé. A megyéből származó Bódi Csabi is fontosnak tartotta, hogy jó példa lehessen a célcsoport számra, őszintén beszélve a nehézségekről is, a Váradi Roma Caféban pedig több generáció zenél együtt, s bemutatják azon értékeket, amelyre az egész roma közösség büszke lehet – a főszervező szerint ez is cél volt.

Értékek bemutatása

– A Huszártelepi Fesztivál koncepciója az volt, hogy azon roma hagyományokat és értékek tudjuk bemutatni, amelyek generációról generációkra átöröklődtek az idők folyamán. A fellépők és jó példák, példaképek tekintetében is olyan előadókat hívtunk, akik egy példaképsátor és egy értékbemutatás keretein belül személyesen az életútjukon bemutatták azokat a lehetőségeket, hogy hátrányos helyzetből, a roma kultúra és zenei kultúra által hogyan lehet kitörni a mélyszegénységből és a társadalmi hátrányos helyzetből – nyilatkozta a Nyíregyházi Televíziónak Zakor-Broda Rita, a Vidék Kincse Egyesület elnöke.

Közösségfejlesztés, aktivitás

A Vidék Kincse Egyesület egyébként a Közösen a kiútért projekt keretében az életvezetés és mentálhigiénés, valamint a közösségfejlesztő programokból veszi ki a részét – ebből egy volt a szombati. Céljuk az alulról jövő kezdeményezések támogatása, amelyek során a telepen élők önmagunknak tudnak közösséget építeni az általuk meghatározott témák és területek mentén. Szerintük látványos eredmény, hogy a közösség tagjai egyre aktívabbak a rendezvény lebonyolításában is, amelynek volt már előzménye: tavaly egy családi nap keretében főzőversenyt tartottak. Az akkori nyertes Tini Séfek csapata vendégelte meg a Roma Integrációs Nap résztvevőit a gasztronómiai utcában.