Rio 2016 - Címét megvédve aranyérmes a kardozó Szilágyi Áron
Simán nyert a döntőben, ezzel megvédte londoni címét Szilágyi Áron a riói olimpia szerdai férfi kardversenyében.

 A Vasas 26 éves vívója a mexikói Julian Ayalát 15-9-re, a fehérorosz Aliakszandr Bujkevicset 15-12-re, a román Tiberiu Dolniceanut 15-10-re, majd a dél-koreai Kim Jung Hvant 15-12 győzte le, a döntőben pedig 15-8-ra verte az amerikai Daryl Homert.

A magyarok közül Fuchs Jenőnek és Kárpáti Rudolfnak sikerült a címvédés az olimpia kardversenyében. Előbbi 1908-ban és 1912-ben, utóbbi 1956-ban és 1960-ban győzött. Legutóbb ez a bravúr ebben a fegyvernemben a francia Jean-Francois Lamournak jött össze, aki 1984 után 1988-ban is első lett. Magyar címvédésre vívásban volt példa nem is olyan régen: a párbajtőröző Nagy Tímea 2000-ben és 2004-ben bizonyult a legjobbnak.

[REKLAM]

Akárcsak az elődöntőben, magabiztosan kezdett a fináléban is Szilágyi, a hozzá hasonlóan 26 éves, tavaly világbajnoki ezüstérmes amerikai 3-0-nál adta az első találatot. Igaz, utána gyorsan megvolt neki a második is, csakhogy a nap során egyre jobb formába kerülő Szilágyi akkor előbb megelőzte ellenfelét, majd alulról indítva vágta meg. A lendülete továbbra is megmaradt, így 8-4-nél következett a szünet. A pihenőt követően az első tust úgy szerezte, hogy először együttest ítélt a zsűrielnök, de Szilágyi videót kért, és igaza lett. Egyre magabiztosabbá vált, szebbnél szebb akciókat mutatott be, miközben az érzékelhetően talajvesztett Homer csak elvétve találta el őt. Csakhamar nyolc találatnyira nőtt a különbség, többek között egy szép elővágásnak köszönhetően. 14-6 után kétszer a színesbőrű amerikai akciója volt eredményes, de Szilágyi nem hagyta, hogy magára találjon, bevitte a 15. tust, majd sisakját ledobva felszabadultan lökte magasba karját a nagyszerű címvédést ünnepelve. A lelátóról pedig a magyar olimpiai csapat számos tagja tapsolt a kivételes teljesítményhez.

"Úgy érzem, hogy egy nagyon áldott ember vagyok, hogy ezt másodszor is átélhetem, elsőre is fantasztikus volt" - nyilatkozta Szilágyi Áron az M4 Sportnak. Hozzátette, addig nem is hiszi el, amíg másodszor a nyakába nem akasztják az aranymedált. - "Ez nemcsak az én munkám, hanem a környezetemé is. Mindannyian nagyon küzdöttünk azért, hogy ez meglegyen, iszonyatosan boldog vagyok. Egyelőre az örömé a főszerep, az a dolgom, hogy ünnepeljek, és ezt meg is teszem."

Daryl Homer az ötkarikás játékok honlapján elmondta: nagyon sokat dolgozott, hogy a tavalyi világbajnoki ezüstérme után ismét dobogóra állhasson, és mivel ez sikerült, nem csalódott a döntő elvesztése miatt.  "Négyéves utazás végén érkeztem el ide, és nagyon örülök annak, amit elértem. Örülök, hogy nagyon magas szinten vívtam. A nap elején azt mondtam, ha mindent kiadok magamból, akkor bármi történik, elégedett leszek" - nyilatkozta. Hozzátette: a Szilágyi elleni döntőben némileg tompa volt és túlságosan védekező felfogásban vívott.

Szilágyi Áron edzője, Decsi András szerint tanítványa egész egyszerűen kiirtotta a fejéből azt a gondolatot, hogy veszíthet, ezért, illetve az általa elvégzett munkát és felkészülést ismerve nem aggódott akkor sem, amikor nehezebb helyzetbe került az immár kétszeres olimpiai bajnok kardozó a riói olimpia szerdai versenynapján.

A 26 éves klasszis vívó felkészülését tavaly ősz óta irányító szakember nehezen szólalt meg az eredményhirdetés után, mint mondta, leírhatatlan, katartikus élményben volt része neki is.

"Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, az volt a cél, hogy érmet nyerjen itt Rióban. Ez volt kimondva, persze a titkos cél a címvédés volt" - beszélt a tavalyi közös munkakezdésről Decsi, hozzátéve, hogy egy olimpiai bajnok felkészítésének átvétele nyilvánvalóan komoly szakmai kihívást jelentett a számára, ugyanakkor Szilágyival teljes harmóniában, probléma nélkül dolgoztak együtt. - "Nem volt nehéz vele sosem, nem vitatkoztunk. Neki voltak kisebb bosszúságai, a vesztes Európa-bajnoki negyeddöntő után például öt-hat percig nagyon dühös volt magára, de végig azt sulykoltuk, a cél az, hogy mostanra legyen csúcsformában, és ezt sikerült elérni."

[REKLAM]

Decsi András a szerdai verseny értékelését azzal kezdte, hogy a sorsolás miatt nem bánkódtak, ugyanis fokozatosan következtek az egyre erősebb ellenfelek. "A mexikói elleni kezdés nagyon jó volt, aztán a fehérorosz már nehezebb. Bujkevics tudta, hogy fizikailag nem tudja legyőzni Áront, ezért tördelte a meccset, próbálta kizökkenteni őt, de nem lehetett" - mondta az edző, kiemelve, hogy akkor sem aggódott, amikor döntetlen környékén állt a második meccs a vége felé, mert tisztában volt azzal, milyen állapotban van tanítványa.

A román Tiberiu Dolniceanu elleni negyeddöntő komoly kihívás volt Decsi szerint, mert nagyon kevés idővel a fehérorosz elleni sikert követően kellett újra pástra lépnie Szilágyinak. "Próbáltunk kicsit ügyeskedni, minél több időt nyerni. Amikor a többiek már álltak bevonulásra készen, akkor Áron még elsétált kicsit, hogy ezzel is nyerjünk egy pár métert, pár perc pihenőt" - jegyezte meg. - "Az elődöntőig aztán már egy jóval nagyobb szünet következett, s megbeszéltük, mostantól új verseny kezdődik."

A négy között Szilágyira a dél-koreai Kim Jung Hvan várt, aki világranglista-másodikként érkezett az olimpiára. Amint Decsi András megjegyezte, versenyzőjének korábban többször is meggyűlt a baja ázsiai vívókkal, éppen ezért külön készültek is rájuk, sikerült velük vívniuk, s az ellenük aratott győzelmekből és vereségekből is tanultak. "Az elődöntőben bemutatott vívás taktikailag tökéletes volt, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni" - jegyezte meg a szakember. - "A finálé előtt vártuk az ellenfelet. Az amerikai és az iráni versenyzőre is fel voltunk készülve, megvolt ellenük a taktika. Aztán Homer ellen a döntőben Áron nagyon koncentrált volt, minden tus után higgadt maradt, nem akart hülyeségbe belemenni, a fejében minden tust benne volt."

A korábban a hongkongi és a szingapúri válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő 39 éves Decsi András külön kiemelte, hogy Szilágyi előtt mindössze négyen tudták megvédeni címüket ebben a számban. "Ez hatalmas dolog, történelmi tett" - mondta.

Szilágyi a magyar küldöttség hetedik érmét, egyben az ötödik aranyát szerezte. Győzött a párbajtőröző Szász Emese, valamint három számban - 400 és 200 vegyesen, illetve 100 háton - az úszó Hosszú Katinka, második lett férfi párbajtőrben Imre Géza és harmadik 200 méter pillangón Kenderesi Tamás. Az összes eddigi győztes a Vasas versenyzője.

Eredmények:

a 32 között:
Szilágyi Áron-Julian Ayala (mexikói) 15-9
Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Decsi Tamás 15-10

a 16 között:
Szilágyi-Aliakszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-12

negyeddöntő:
Szilágyi-Tiberiu Dolniceanu (román) 15-10

elődöntő:
Szilágyi-Kim Jung Hvan (dél-koreai) 15-12
Daryl Homer (amerikai)-Mojtaba Abedini (iráni) 15-14

a 3. helyért:
Kim-Abedini 15-8

döntő:
Szilágyi-Homer 15-8

 

 

A végeredmény:
férfi kard egyéni, olimpiai bajnok:
-------------- ---------------------


SZILÁGYI ÁRON (MAGYARORSZÁG)
2. Daryl Homer (Egyesült Államok)
3. Kim Jung Hvan (Koreai Köztársaság)
...26. DECSI TAMÁS

A csütörtöktől a csapatversenyek következnek. A magyarok csak férfi párbajtőrben érdekeltek, és vasárnap lépnek majd pástra.

 

Kép és szöveg: MTI.