Retró Nyíregyháza sorozat 6. rész - A Kossuth-szobor 1963-ban
Retró Nyíregyháza sorozat 6. rész - A Kossuth-szobor 1963-ban

A Kossuth tér közepén emelkedik Kossuth Lajos szobra, melyet Betlen Gyula szobrász készített. A magas talpazaton, a kompozíció hátterében a géniuszt és két küzdő emberalakot ábrázoló kő szoborcsoport magasodik, mely előtt Kossuth Lajos alakja áll. Az emlékművet az 1960-as években még kánna virágok, azaz rózsanádak vették körbe. A háttérben a Szabolcs Szálló, vagyis a mai Korona Szálloda épülete bukkan fel, melynek Dózsa György utcai szárnyában 1950 és 1981 között a József Attila Kultúrház működött, és szintén ezen az oldalon volt a „Kisétterem.” A tér a mai állapotához képest ekkor még jóval kisebb méretű volt, ugyanis a Városi Tanács épülete előtt a villamossín futott, továbbá parkolóhelyek voltak kialakítva a gépkocsik részére. A kép érdekessége még az, hogy abban az évben készült, amikor Betlen Gyula szobrász elhunyt.

A fotót az MTI munkatársa, Sziklai Dezső készítette 1963-ban a budapesti Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata megbízásából.

 

(Szerző: Holmár Zoltán történész)