Pregitzer Fruzsina bestiák között - Premierrel indul Pregitzer Fruzsina évada

Pregitzer Fruzsina bestiák között - Premierrel indul Pregitzer Fruzsina évada
Premierrel indul Pregitzer Fruzsina évada

Premierrel indul Pregitzer Fruzsina évada, hiszen Verebes István rendezésében a Színházi bestiák című darabot mutatják be a Krúdy Kamarában szeptember 6-án.

 

Április végén kezdtük próbálni April de Angelis művét, amely a XVII. századi Angliában játszódik, II. Jakab idején

– nyilatkozta lapunknak Jászai Mari-díjas művészünk.

Más volt a művészvilág

– Ekkor léphettek először színpadra nők. Alapvető problémákkal küzdöttek, hiszen nem volt pénz jelmezre, kellékesre, öltöztetőre, világosítóra, mindenről maguknak kellett gondoskodniuk. Ráadásul tovább nehezítette a helyzetüket, hogy a közönség inkább prostituáltként tekintett rájuk. Volt, aki a kiszolgáltatottság miatt ment bele ebbe, de volt, aki ellenállt. A színészek rivalizáltak egymással, ám mivel más viszonyok között éltek, mint mi most, másként „vetélkedtek”. Ma is létezik ez; a riválisok kulturáltságán múlik, mennyire látványos ez a külvilág számára. Én nem színésznő, hanem „mindenes” vagyok az előadásban: díszítő, súgó, öltöztető…  Nagyon érdekes ember, rezonőr, aki legfeljebb egy pici részrehajlással figyeli a többieket.

Öröm vele a munka

A rendezővel, Verebes Istvánnal régen dolgoztunk már együtt. Annak idején meghívott vendégként a Mikroszkóp Színpad Szép Ernő Kávécsarnok című darabjába. Nagy öröm vele a munka, ugyanis roppant felkészült. Színész családban nőtt fel, úgyhogy beleszületett ebbe a világba. Természetes, hogy elfogultabb a szakmánkkal szemben, nem látja olyan kegyetlennek, mint az író. A néző óhatatlanul párhuzamot keres a mai korral, de remélhetőleg felsóhajt majd az előadás végén: „De jó, hogy ma már nem ilyen a művészvilág!”

Mint Fruzsina elmondta, több barátja is jelezte, nem tudta még megnézni a Bob herceg című operettet, ezért nagyon várja, hogy bérleten kívül játsszák szeptemberben. A darab világa, a zenéje lenyűgöző, amint fiatal kollégái alakításai, énekesi kvalitásai is.

„Ezt látni kell!”

Reméli, hogy ebben az évadban szintén látható lesz majd Dragomán György Kalucsni című darabja, amely nagyon fontos számára. Verebes Istvánra nem jellemző, hogy szórná a dicséreteket, de miután megnézte az előadást, azt mondta: „Ezt az országnak látnia kell!” A Színházi bestiák után a Móricz Zsigmond Színház művészei Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című művét mutatják be, ezután egy gyermekdarabban: az Állati színjátékban játszik Valcz Péter rendezésében a MŰvész Stúdióban, majd a Sógornők című színdarab főszerepét alakítja.

Fesztivál és önálló est

Nagyon örül Fruzsina, hogy az idén ismét meghívást kapott az Ars Sacra Fesztiválra, amelynek rendezvényein évek óta fellép. Szeptemberben a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban és Szolnokon mutatja be az Uram, nem látta Magyarországot? című műsorát, amelyet évek óta nagy sikerrel ad elő határainkon innen és túl.