Rendkívüli gyermeknap rendkívüli programokkal

Nemcsak a plakátok, hanem a programok is színesek a Sóstói Múzeumfalu különleges nyári rendezvényén, amelyen a kicsiké lesz a főszerep. A skanzenben első alkalommal rendezik meg július 30-án a Rendkívüli gyermeknapot, amely minden korosztály számára egész napos családi szórakozást ígér.

Dr. Szabó Sarolta, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója elmondta, úgy gondolták, hogy a nyár kellős közepén csinálnak egy olyan napot a családok számára, amelyik vonzó programot jelenthet gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt, és amellyel becsalogathatják a Múzeumfaluba egyrészt a Sóstón nyaralókat, másrészt a nyíregyházi lakosokat.

További képekért kattintson a fotóra!

 

Színes kavalkád

 

Kutyabemutató és mesemorzsoló is szerepel a programban, de gyermekdalokkal és megzenésített versekkel színezett koncertet ad a MintaPinty Zenekar, Molnár Zoltán bűvész elképesztő és vicces trükkökkel varázsolja el a közönséget, a Tintaló Társulás utcaszínházi darabjából egy kapásra váró horgász és egy szellem párharcának sok szellemességgel fűszerezett történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, valamint Naninski különleges akrobatikus táncos-komikus show-műsora a klasszikus cirkuszművészetet idézi meg. Persze a hagyományos dolgok sem maradhatnak el, így a gyermekek népi játékokat tanulhatnak, néptáncot rophatnak, kézműveskedhetnek, ha pedig a sok programban megéhezne a család, akkor az anarcsi portán a népi gasztronómia remekjeivel csillapíthatják étvágyukat. A szervezők azt is szeretnék, ha a gyermekek a múzeum mindennapi munkáival is megismerkednének, természetesen játékos és interaktív formában. Így aki szeretné, kipróbálhatja magát restaurátorként, vagy egy régész bőrébe bújva kutathat érdekes leletek után egy rögtönzött ásatáson. A gyermeknapra érdemes korán érkezni, mert az első 250 látogató zsákbamacskát húzhat, a zsákban lapuló ajándékkuponokat pedig beválhatja a nap során a különböző helyszíneken.

 

150 év érmeken keresztül

 

Báthori Zsigmond tallérjai, II. Rákóczi György arany dukátjai – akár ezek a pénzritkaságok is megtekinthetők majd a Jósa András Múzeumban a nyár végétől. Az intézmény nyáron sem tétlenkedik, már most készül egy egyedülálló kiállítással. A Fejedelmeink „mesés” kincsei címet viselő tárlaton az erdélyi fejedelmek fizetőeszközein keresztül szeretne egy közel 150 éves történelmi áttekintést nyújtani a múzeum.

Dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, a kiállítással az a szándékuk, hogy a fiatalokkal minél jobban megismertessék az Erdélyi Fejedelemség történetét, és tudatosítsák bennük, hogy az a magyar nemzet történetének szerves részét képezi. Hozzátette, ezzel abban is szeretnének segíteni, hogy a magyar nemzeti identitástudatot egy kicsit erősítsék.

A kiállításon megtekinthető lesz a Magyar Nemzeti Bank 216 tallérból álló Törő-gyűjteménye, a Magyar Nemzeti Múzeum 45 aranydukátja, 13 erdélyi verető, illetve díszszablyák, buzogányok és sodronyingek is. A kiállítás augusztus 26-tól várja az érdeklődőket.

Zadubenszki Norbert