Rektori megbízás

 Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem Igazgatási és Humánpolitikai Központjának vezetõje szerkesztõségünk megkeresésére elmondta, ezt követõen a folyamat része, hogy a fenntartó az emberi erõforrások minisztere útján megküldi a rektor felmentésére vonatkozó javaslatát a köztársasági elnöknek. A rektori megbízás alóli felmentésrõl szóló köztársasági elnöki határozat pedig Magyarország hivatalos lapjában kerül majd kihirdetésre, de errõl, illetve annak pontos idõpontjáról bõvebb információval még nem rendelkeznek. A Nyíregyházi Egyetemen a rektori tisztséget jelenleg is dr. Onder Csaba fõiskolai tanár tölti be. Hozzátette, a rektori magasabb vezetõ beosztás ellátására szóló megbízásra vonatkozó pályázati kiírás tervezetét a fenntartó küldi meg a Nyíregyházi Egyetem részére egyeztetés céljából, majd ezt követõen közzétételre kerül a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Fõigazgatóság honlapján (közismertebb néven: KSZK-n), Magyarország hivatalos lapjában és a Nyíregyházi Egyetem honlapján.