Reformáció a tirpákoknál

A Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottságát az egyház zsinati határozata nyomán 2010. január 27-én hozták létre. A bizottság feladata, hogy 2017-ig, a reformáció 500. évfordulójáig a felkészülés és az ünnep részleteit, módjait kitalálja, kidolgozza, ehhez teológiai hátteret biztosítson, arculatot készíttessen, szponzorokat keressen, és a világ felé kommunikálja az akkori és a mai események fontosságát– olvashatjuk a világhálón a jeles évforduló kapcsán tett intézkedésekről. E mellé társul a helyi jubileum, hiszen 1786. október 22-én, tehát éppen 230 esztendeje szentelték fel a helyi evangélikus nagytemplomot. E két dátum adja a szombati gyülekezeti nap, illetve a vasárnapi ünnepi események okát. Október 22-én konferencia köszönti a gyülekezet tagjait, majd templom orgonája mögötti területen állandó kiállítás nyílik 13 óra 30 perckor, a nyíregyházi evangélikus hitű tirpákok hagyatékából, szakrális és világi tárgyakból, a Jósa András Múzeum Restaurátor műhelyében konzervált textilekből, viseletekből, énekeskönyvekből, és egyéb eszközökből. A Múzeum szellemi erőit is felvonultató bemutató, a megnyitó után a templom nyitvatartási idején túl is megtekinthető a lelkészi hivatal közreműködésével. A rendezvény fővédnöke dr. Fabiny Tamás, az egyházkerület püspöke.

Jósa András Múzeum

(Fotó: internet)