Rászoruló hallgatók – Emelt összeggel számolhattak a pályázók a tavaszi félév végén
Ebben a félévben már közel kétszer annyi összeget kaptak a felsőoktatásban tanuló diákok a Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány pályázatán keresztül, melyet minden félévre meghirdetnek. Ez alkalommal 23 nyíregyházi lakhellyel rendelkező hallgató kapott ösztöndíjat, az összeget hétfőn vehették át a városházán.
Most 80, illetve 60 ezer forintot adtak átlagtól függően
A közel 30 éve alakult Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány minden félévben meghirdeti azt a pályázatát, mellyel a tehetséges, ám rászoruló nyíregyházi lakhellyel rendelkező egyetemistákat támogatja. Ez minden olyan helyi lakost is érint, aki más településen végzi tanulmányait. Az elmúlt közel 3 évtized alatt már több ezer diák kaphatott ösztöndíjat az alapítványtól az őszi és tavaszi időszakban. A pályázók hétfőn vehették át az elnyert összeget a városházán, ahol dr. Kovács Zoltán, az alapítvány kuratóriumának elnöke hangsúlyozta: a tavaszi félév végén pályázatot nyert hallgatók most közel kétszer annyi összeget kaphattak, mint a korábbi félévekben.
– Tulajdonképpen mindig két szempontot vizsgálunk a pályázók esetében – egyrészt nézzük a tanulmányi átlagot, másrészt pedig a rászorultságot. Ha mind a két feltétel adott, akkor természetesen minden pályázót igyekszünk támogatni. Idén 28-an pályáztak, ebből 23-an feleltek meg a feltételeknek, s mivel idén két nagylelkű külső adományozónk is volt, ezért most nagyobb összeget tudtunk számukra megítélni. Aki a 4-es átlagot elérte vagy meghaladta, az 80 ezer forintot, az ez alatt teljesítők számára pedig 60 ezer forintot tudtunk átadni a mai nap során
– mondta a kuratórium elnöke.
Az önkormányzat által nyújtott lehetőségek
Az alapítvány fő támogatója az önkormányzat, az ösztöndíj összegének a nagy részét a várostól kapják. Jellemzően másfél millió forint az a keret, melyet egy adott félévben szétosztanak. A most díjazott fiatalokat Jászai Menyhért alpolgármester is köszöntötte, aki elmondta: nagy öröm Nyíregyháza számára, hogy ilyen jó adottságokkal rendelkező diákokat támogathatnak. Az önkormányzat több olyan lehetőséget is biztosít a fiataloknak a városban, mellyel anyagilag nyújtanak segítséget.
– Jövő héten hétfőn indul el a nyári diákmunka, melynek keretében 16 és 25 éves kor között várjuk a fiatalokat, szintén nappali tagozatos diákokat, hallgatókat. Kifejezetten azért, hogy a nyári aktivitásukat növeljük és tudjanak egy kis pénzt is keresni, illetve cél az is, hogy a munkahelyek munkaerőhöz jussanak. Ha a fiatalokról beszélünk, mindenképp ki kell emelnem az első lakáshoz jutóknak a támogatását. Sokan választják Nyíregyházát lakóhelyül, akik visszajönnek vagy el se mennek, akik itt telepednek le, akkor ehhez tud támogatást adni az önkormányzat szintén pályázat vagy kérvény formájában, ez települési támogatásnak minősül, tehát minden nyíregyházi lakos igényelheti
– ismertette Jászai Menyhért alpolgármester.
A városvezetés úgy látja, jól működik a már több éve futó lakástámogatási program, melyet sok fiatal vesz igénybe. A Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány pályázatára jelentkezett diákok közül többen Budapesten vagy Debrecenben tanulnak jelenleg, közel egyharmaduk pedig a Nyíregyházi Egyetem hallgatója.