Így nyilatkozott Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nyíregyházi Televíziónak, mikor a kiválasztottak közé került
Ma már tény: Magyarország második kutatóűrhajósát Kapu Tibornak hívják, aki június 25-én reggel 8.31-kor indult küldetésére. Azóta már az űrállomásról is többször jelentkezett, és egy egész ország izgul érte, szorít a sikeréért.
Két évvel ezelőtt azonban még csak annyit lehetett tudni, hogy nagyon komoly esélye van az űrutazásra, hiszen bekerült a hosszas kiválasztási folyamat következtében a „legjobb négybe”. Ekkor, 2023 júniusában adott a HUNOR program engedélyével hosszabb, exkluzív interjút a Nyíregyházi Televíziónak, melyből nemcsak az addig megtett útja, hanem részben a személyisége is kibontakozik Tarczy Gyula kérdései mentén.