Rászoruló családokat segítettek

Szombaton az Állatparkba kilátogatott Nyíregyháza polgármestere, valamint a város képviselőtestületének több tagja is, akik maguk is átadták ajándékaikat az intézmény munkatársainak, mellyel a rászoruló családokat fogják segíteni. Dr. Kovács Ferenc elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy az Állatpark évente egyszer megrendezze a 100 forintos napot. Kiemelte továbbá, hogy az önkormányzat is több jótékonysági akcióval fogja segíteni a rászorulókat. Az advent alkalmával, ahogyan tavaly, úgy idén is lehet a belvárosi forgatagban bögréket vásárolni, amelyekből a befolyó összeggel a rászorulókat segíthetik a nyíregyháziak. 

– Megpróbálunk segíteni azoknak egy évben egyszer, ennyi a lehetőségünk, akik nem tehetik meg, hogy eljöjjenek hozzánk, mert nem tudják megfizetni a belépőjegyet. Szeretnénk kérni mi is, nem magunknak, másoknak, valamit, csekélységet, de mindenki nagy szeretettel hoz valamilyen apróságot – mondta Gajdos László, a Sóstói Állatpark igazgatója.

(További képekért kattintson a fotóra!)