Rangos teniszversenyek Nyíregyházán - városi cégek a MARSO Barátság Kupán

Rangos teniszversenyek Nyíregyházán -  városi cégek a MARSO Barátság Kupán

A nyíregyházi nagy vállalatok életében már hagyománnyá vált, hogy egy-egy cég szervezésében barátságos sport délutánon mérettetnek meg a vállalkozások képviselői egymás között. A MARSO Kft. nem volt könnyű helyzetben, amikor azon gondolkozott 2017-ben, milyen versenyszámban hirdesse meg saját bajnokságát, hiszen a legtöbb sportágban már valamelyik ismert vállalat szervezett sporteseményt. Végül a teniszre esett a választás. A Nyíregyházi Városi Stadion teniszpályáinak 2017. év végétől, a MARSO Tenisz Centrum által történő üzemeltetése lehetővé tette, hogy az idei évben, immár 3. alkalommal is megszervezzék az eseményt.

- Ez a sport mellett egy baráti találkozó, ahová Nyíregyháza legnagyobb cégeit hívtuk meg. Szeretnénk tovább népszerűsíteni az amatőrök körében is ezt a nagyszerű sportágat, a szabadidő tenisz ugyanis fontos számunkra. Egyre több olyan eseményt rendezünk, ahol amatőrök indulhatnak - mondta Poroszka Norbert  a Marso Tenisz Centrum ügyvezető igazgatója. 
 
A meghívott vállalatok férfi és vegyes párosban indulhattak, összesen 11 csapat vett részt a tenisz versenyen. A városban működő nagy cégek mellett ügyvédek és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala is indított csapatot a férfi és a vegyes párosban egyaránt.

 - Nyolc éve kezdtük ezt a kapcsolatépítést a cégekkel, és a városban működő nagyvállalatok is nagyon jó viszonyt ápolnak, egymást hívják meg eseményeikre. Részt vesznek a városi ügyek szponzorálásában is, a város gazdasági életének komoly értékei, kevés helyen van ilyen összefogás – mondta Dr. Kovács Ferenc polgármester.

A helyszínt biztosító MARSO Tenisz Centrum Egyesület számos sikert tudhat maga mögött az elmúlt évben és idén is számos izgalmas versenynek ad majd helyet, amelyek között kiemelkedik az Országos Korosztályos Bajnokság. 

- Fucsovics Márton, a legeredményesebb teniszezőnk is Nyíregyházáról indult. Itt vannak most is tehetségek, megfelelő szakemberek és gyönyörű pályák, utóbbiak pedig alkalmasak korosztályos bajnokság rendezésére. Ez nagyon nagy öröm, hiszen a MARSO Tenisz Centrum egyik célja már a létrehozásakor ez volt – mondta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. 

A megnyitó során elhangzott, hogy tervben van a tenisz létesítmények teljes felújítása is, ez egyike lehet a következő nagy sportfejlesztésnek a városban. A nyíregyházi férfi csapat tavalyi sikerei után már a női OB2-ben is indít együttest a MARSO Tenisz Centrum. A férfi OB2-es csapat sikerrel vette íz első fordulót, hiszen 8-1 arányban legyőzték a nagynevű MTK csapatát.