Rangadó! A Lokit fogadja ma este a Szpari!

Nov 28, 2025

Az év egyik legjobban várt mérkőzése következik, pénteken este a Debrecent fogadja a Nyíregyháza Spartacus a Városi Stadionban. Varga Kevin számára érdekes lehet a találkozó, mivel 100 mérkőzést játszott DVSC mezben. 

- Nagyon várom már a találkozót, több egykori csapattársam játszik a Lokiban, de a mérkőzés alatt nincs barátság. A Debrecen listavezetőként érkezik, de mi is jó formában vagyunk, fontos pontokat szereztünk olyan csapatokkal szemben, melyek a tabella élmezőnyéhez tartoznak, ez pedig összekovácsolta a csapatot. Kiszámíthatatlan az idei bajnokság, senki nem dőlhet hátra egy győztes meccs után sem. Nagy bennem a bizonyítási vágy, tudom, hogy mindkét városban kiemelt figyelem övezi a rangadót, de hazai pályán nem lehet más célunk, mint megszerezni a három pontot - mondta Varga Kevin játékos.

- A játékosok is tudják, milyen fontos ez a mérkőzés, a városban bárhová megyünk, érezzük azt, hogy óriási az érdeklődés.Ez könnyíti az edzők munkáját, mert plusz motivációt ad a játékosoknak. Egy telt házas hazai rangadón a szurkolók nagy segítséget adnak nekünk, számítunk rájuk ma este - tette hozzá Bódog Tamás vezetőedző. 

Az év egyik legjobban várt mérkőzése iránt óriási az érdeklődés. A legutóbbi négy meccsből hármat a Spartacus nyert, augusztusban Debrecenben is sikerült győzni. A hajdúságiak viszont jó formában vannak, listavezetőként érkeznek a Városi Stadionba. Legutóbb a Ferencváros ellen Nagy Dominik már pályára léphetett pár percre. A sérülése rendbe jött, így pénteken is számíthat rá Bódog Tamás vezetőedző. 

- A Ferencváros elleni siker nagy lökést adott a csapatnak, a szurkolóknak. Bármerre járok a városban, mindenki nagyon örül az eredménynek, de azt is tudjuk, hogy ez már a múlt. A héten jön a derbi a Debrecen ellen, már erre fókuszálunk. Mutatja a DVSC játékerejét, hogy vezetik a bajnokságot, de ezeken a rangadókon nem számít, hogy ki hogy áll a tabellán. ilyenkor az dönt, ki milyen szívvel megy ki a pályára. Biztos, hogy ők is nagyon motiváltak lesznek, hiszen sikerült nyernünk ellenük, így szeretnének visszavágni. Sok néző előtt játszhatunk majd, fantasztikus hangulatban, és ha ugyanolyan felszabadultan, a taktikát betartva futballozunk mint az Üllői úton, akkor nem lesz problémánk pénteken sem - mondta Nagy Dominik. 

A mérkőzés 20 órakor kezdődik. 

Előző hír
Ma öltözik ünnepi fénybe Nyíregyháza – indul az adventi varázslat!
Következő hír
Retró buszok – Ismét útnak indulnak az adventi retró járatok

Kapcsolódó híreink