Pulyabál 2015

Az Igrice Néptáncegyüttes Nyíregyháza MJV támogatásával ismét megrendezi a Pulyabált. Az eseményen négy korcsoportban, 31 együttes, hétszáznál több ifjú tehetsége mutatja be tánctudását a neves szakmai zsűri előtt.

A versenyprogram a megszokott helyszínen, a megújult Váci Mihály Kulturális Központban kezdődik 11 órakor.

A Pulyabál több évtizedes múltra tekint vissza, az idei immár a 29. alkalom, melyen 4 korcsoport táncosai mérhetik össze tudásukat, az óvodás korúaktól a középiskolás korosztályig. A fiatal táncosokat szakmai zsűri értékeli majd, akik nemcsak a technikai tudást és előadásmódot figyelik, hanem a népviseletek és a koreográfiák összeállítását is értékelik arany, ezüst és bronz minősítésekkel. Ezen felül idén is kiosztanak különdíjakat és a legjobb együttesnek járó fesztiváldíjat.

A versenyprogram, melyre a belépés mindenki számára ingyenes, 11 órától 17 óráig tart, majd a zsűri összegez és 18 órakor eredményt hirdet. Amíg a zsűri elvonul, a közönség az ajaki hagyományőrző táncosok lakodalmas műsorában gyönyörködhet, míg a teljes versenyprogramot a remek Szikes Zenekar élő népzenei kísérete teszi még hangulatosabbá.