Professzor: kevés olyan város van, mint Nyíregyháza
Professzor: kevés olyan város van, mint Nyíregyháza

Immár hatodik éve, idén is elkészítette az úgynevezett Boldogságtérképet a Jobb Veled a Világ Alapítvány, akik az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Kutatócsoportjával együttműködve 2020. április 1. és 2021. március 15. között online felmérést végeztek, melynek célja az volt, hogy megkapják a választ arra, milyen és évről évre hogyan változik a magyar lakosság boldogság- és globális jóllétszintje. A nagyszabású kutatásból kiderült, hogy Nyíregyháza – Szombathely után – Magyarország legboldogabb városa a megyeszékhelyek közül.

Március 20-ára (szombatra) nemcsak a várva várt tavaszi nap-éj egyenlőség esett, hanem 2013 márciusa óta a boldogság világnapja is. Ebből az alkalomból pedig nyilvánosságra hozták a legfrissebb Boldogságtérképet, amely megmutatja, hogy mely régiókban, megyékben, városokban és községekben élnek a legboldogabb emberek Magyarországon.

Kérdőívet kellett kitölteni

A Boldogságtérkép elkészítését célzó felmérést a Jobb Veled a Világ Alapítvány és az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja közösen végezte Bagdi Bella és prof. Oláh Attila vezetésével. A kutatásban használt kérdőívcsomagot a kutatócsoport munkatársai állították össze. Ezt bárki kitölthette – a kitöltés önkéntes alapon zajlott –, olyan kérdésekre kellett válaszolniuk az interneten, mint többek között: „hogyan jellemezné magát anyagi helyzete alapján”, vagy éppen „ha visszatekint az elmúlt egy hétre, hogyan alakult az ön által átélt pozitív és negatív élmények aránya a hét során?” Dr. Oláh Attila professor emeritustól megtudtuk, a nyíregyháziak közül közel félezren töltötték ki a kérdőívet, az így nyert adatokat statisztikai elemzéseket alkalmazva csoportok szintjén dolgozták fel. Így mérték fel a lakosság jóllétszintjét, mentális egészségét és pszichológiai immunitását.

A top 3-ban a jóllétszint

A kutatást vezető professzor a Nyíregyházi Napló megkeresésére elmondta, 2016 óta készítik el az úgynevezett Boldogságtérképet reprezentatív minták alapján. A területileg behatárolt földrajzi egység lakói által közölt adatok átlagából derül ki, hogy milyen az ott élők jóllétszintje.

– A kutatás során azt tapasztaltuk, hogy három olyan város van Magyarországon, ahol az emberek véleménye szerint az elmúlt időszakhoz képest nőtt a jóllétszintje. A három város: Szombathely, Budapest és Nyíregyháza. Jóllétszint alatt az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és a spirituális jóllétet néztük. Irányultak arra vonatkozó kérdések, hogy milyen a viszonya a környezetével, autonómnak érzi-e magát, vannak-e céljai, vagy éppen, ha bajban van, talál-e olyan embert, aki segít neki. A szabolcsi megyeszékhelyen a kapott eredményekből az derül ki, hogy az ott élők szerint javult az életszínvonal, fejlődést tapasztalnak, optimistábbak és több pozitív élmény éri őket. A megyeszékhelyek közül szignifikáns csökkenés mérhető Debrecen, Győr és Tatabánya lakosainak globális jóllétszintjében. Növekedés van azonban Szombathelyen, 2021-ben itt mértük a legmagasabb jóllétszintet a megyeszékhelyek közül, így 2021-ben 2018 után ismét Szombathely lett Magyarország legboldogabb városa. Szorosan került azonban a második helyre Nyíregyháza, amely megyeközpont a 2019-hez képest ugyancsak jóllétszint-növekedést mutat.

A professzor kiemelte, fontos megjegyezni, hogy a vizsgálat alapján készített térkép egy adott időszakra jellemző helyzetet ír le és kizárólag csak tájékoztat arról, hogyan borítja be a boldogság Magyarországot. Ennek alapján azonban Nyíregyháza csak kicsivel maradt le az első helyről...