Polgármester-találkozó – Összegyűltek a vármegye polgármesterei a Hotel Koronában
fotó: Szarka Lajos

A vármegye polgármestereit várták a Hotel Koronába szerdán, ahol a Kelet-Magyarország polgármester-találkozót szervezett. Az esemény célja az volt, hogy a meghívottak egy kötetlen beszélgetés keretein belül értekezzenek a vármegye településeinek fejlődéséről és erősítsék az együttműködést a sajtóval. A rendezvényen dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, valamint dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője is jelen volt.

8 évtizede ad hiteles tájékoztatást olvasóinak a Kelet-Magyarország, mely reagálva a 21. századi technológia fejlődésére, mára online felületet is üzemeltet. Nyéki Zsolt, a lap főszerkesztője köszöntőbeszédében kiemelte, feladatuk azóta sem változott. Hozzátette, az utóbbi években volt miről beszámolniuk, büszkék lehetünk a vármegye fejlődésére.

Itt és most én csak általánosságban egy újságírói véleményt tudok megosztani önökkel, hogy jóleső érzés látni azt a fejlődést, amely szerte a vármegyében tapasztalható, és amely segít megcáfolni azokat a sztereotípiákat, amelyek rólunk élnek. Sokan emlékszünk még arra, hogy sötét Szabolcs, fekete vonat hazája, ilyenekkel illettek minket. Az oly sokáig lenézett, lesajnált keleti végekre érkező vendégek pedig ma már őszinte ámulattal mennek haza. Fantasztikus természeti és épített értékekre csodálkoznak rá. Szabolcsban, Szatmárban és Beregben egyaránt. Amikor főszerkesztői értekezletekre járok olykor Budapestre, akkor az ország középső vagy nyugati pontjairól érkező kollégák mindig megerősítenek ebben”

mondta el Nyéki Zsolt.

A tény, mely szerint a vármegyei települések sokat fejlődtek az elmúlt időszakban – Nyíregyházára is igaz. Megyei jogú városként ez nem meglepő, viszont a fejlődés ütemét gyorsítja, és gyorsíthatja a továbbiakban is a városvezetés által meghirdetett beruházásösztönzési program, mely főként, de nem egyedül a Nyíregyházi Déli Ipari Parkra összpontosul. A gazdaságfejlesztés mellett ennek fontos szerepe lesz a demográfiai adatok javításában, tekintve, hogy számos munkahelyteremtő beruházás érkezik a területre, melyek a képzett fiataloknak nyújtanak lehetőséget arra, hogy a térségben tudjanak letelepedni, egy biztos jövőképpel.

Ez nemcsak nyíregyházi ügy, hanem egy megyei ügy, ráadásul nem csak a munkavállalókkal, a beszállítókkal kapcsolatban. Ez az élet számtalan területére kihat. Én azért hirdettem meg ebben a ciklusban egy ilyen programot, hogy munkahelyteremtő beruházások legyenek – ahova már lassan el is jut Nyíregyháza –, mert iszonyatosan nagy az elvándorlás Nyíregyházán is, a megyei településekről talán még inkább, és ez pont a fiatal, képzettebb generációt érinti. Ez az leginkább, amire a megyének és Nyíregyházának is nagy szüksége lesz”

– emelte ki dr. Kovács Ferenc polgármester.

Az internet és a közösségi médiafelületek megjelenésével a hiteles híradás nehéz helyzetbe került, ugyanis ezen platformokon jóformán bárki írhat bármiről, mindezt megalapozott információk nélkül – hangzott el a rendezvényen. Ez az újságírók szerepét nem gyengítette, éppen ellenkezőleg: a felelősségük ebben a korban sokkal nagyobb. Ez minden bizonnyal lendületet ad a Kelet-Magyarország szerkesztőinek is, valamint a vármegyei közéleti szereplőknek is a munka folytatására.

Kapcsolódó galéria

Polgármester-találkozó 2024