Pisa lesz a következő állomás Párizs felé

Remekül szerepel a nemzetközi versenyeken Tarjányi István. A nyíregyházi kerekesszékes vívó az EB-n ezüstérmes lett, a világranglistán pedig a legjobbak között van. A célja, hogy ott legyen a párizsi paralimpián. 

Tarjányi István egy betegségnek köszönhetően kényszerült kerekesszékbe. Bár az élete megváltozott, mivel korábban is rendszeresen mozgott, szeretett volna tovább sportolni. Próbálkozott a kosárlabdával, de egy nyílt napon elment egy vívó edzésre, és ott ragadt. Kitartó munkával folyamatosan fejlődik. 

- Vannak edzőpartnereim, gyakran ép vívók ellen tréningezek, és nagy csatákat vívunk. Fontos, hogy edzőmmel, Pákey Bélával egy hullámhosszon vagyunk, nagyon jól tudunk együtt dolgozni, és ez az eredményekben is megmutatkozik - mondta Tarjányi István. 

Pályafutása egyik legnagyobb sikere az első világkupa győzelem volt, melyet számos jó helyezés követett. Ott lehetett Tokióban a paralimpián, legutóbb pedig az EB-n ezüstérmet szerzett. A fő cél most a párizsi paralimpia, melyre hosszú út vezet. A kvalifikációs világkupa versenyeken kell jól teljesíteni, hogy ott legyen a játékokon, ugyanis a világranglista helyezés számít. Ebből a szempontból jól áll a Nyíregyházi Sportcentrum vívója, mivel az élmezőnyben található. Március 15-én Pisában lesz a következő világkupa verseny, ahol István szeretne újra dobogón végezni. Az olasz városhoz jó emlékek fűzik, rendszeresen éremmel tér haza. A felkészülését nagyban segíti, hogy az Atlétikai Centrumban kialakított vívóteremben ideális körülmények között készülhet, minden feltétel biztosított ahhoz, hogy megfelelő munkát végezhessenek Pákey Bélával. A körülményekre a válogatottnál is felfigyeltek, így folynak a tárgyalások arról, hogy a magyar kerekesszékes vívó válogatott Nyíregyházán tartana egy edzőtábort.