Pezsgő város
Pezsgő város

Már a megannyi színben pompázó tulipánok, valamint a sárga jácintok is jelzik, hogy kétségtelenül itt a tavasz. Ilyenkor pedig nemcsak a természet éled újjá, hanem bizony beindul a zsongás is, már ami a programokat illeti. Nyíregyházán pedig egymást érik majd a rendezvények.

A húsvéti hosszú hétvégén tojásfestéssel, többek között sárga túró és pászka készítésével, kiállításokkal, állatsimogatóval, zenés előadásokkal és falusi locsolkodással várja a látogatókat a Sóstói Múzeumfalu. Az ünnepi programok már április 15-én, nagypénteken megkezdődnek. De nemcsak itt, hanem többek között a Nyíregyházi Állatparkban is készülnek az ilyenkor megszokott látogatói rohamra. Az 5000 állat mellett 11 és 13 órától fókashow-val, valamint egész nap tevegeléssel és kocsikázással is várják az érdeklődőket.

Retró járattal Sóstóra

Aki nem a hagyományos módját szeretné választani a Sóstóra való utazáshoz, az kihasználhatja a Retró járat lehetőségét is, ugyanis nosztalgiabusz közlekedik majd a tavaszi ünnepnapokon; április 15‑én, 17‑én, 18‑án, május 1‑jén, június 5‑én és 6-án.

Újra gyönyörködhetünk a szökőkútban

Az előttünk álló ünnepi hétvége jellemzően szép idővel kecsegtet, így talán minél többen megcsodálják majd Nyíregyháza legújabb látványosságát, az Aquarius Élményfürdő előtti szökőkutat. Április 14-én ugyanis újra működésbe lépett, és a turisztikai szezonhoz igazítva már folyamatosan és egyre bővülő rendben fogja elvarázsolni a nézőket.

Nyuszi futás is lesz

Két év szünet után ismét megrendezik a Nyuszi futást. Szombaton az Atlétikai Centrumba várják a mozogni vágyókat délelőtt 10 órától. A szervezők számos érdekes programmal készülnek.  Lesz ugrálóvár, cukorágyú és élő csocsó is. A futásokat több korosztályban indítják, 400 métert kell majd teljesíteni. 

Helló Nyíregyháza! és Bringa Piknik

A hosszú hétvégét érintő programkavalkáddal azonban nem ér véget a rendezvények sora. Jövő héten kilencedik alkalommal szervezi meg az önkormányzat a Helló Nyíregyháza! elnevezésű, szezonnyitó, tavaszköszöntő programját április 22-én, pénteken, a Kossuth téren. A színpadi programok délelõtt 10 órakor kezdődnek a Kossuth téren. A nap folyamán fellép többek között az X-Faktorból ismert Alee, de érkezik a Unique, Csordás Tibi, a Hősök Dj, valamint szintén a tehetségkutatós Paulina is.

Ami pedig a májusi programokat illeti, már biztos, hogy idén is lesz Bringa Piknik. Ezúttal május 14-én 9 órától várják szervezett kerekezésre az érdeklődőket.