Pervezetési verseny – Bírósági titkárok vetélkedtek a Nyíregyházi Törvényszéken

Pervezetési verseny – Bírósági titkárok vetélkedtek a Nyíregyházi Törvényszéken

A bírói hivatásra történő felkészülés érdekében – az elmúlt héten tartott polgári ügyszakos pervezetési versenyt követően – 2019. június 25-én büntető ügyszakban is megmérették magukat a Nyíregyházi Törvényszék bírósági titkárai a pervezetési versenyen.

A törvényszék dísztermében ezúttal 12 bírósági titkár adott számot az anyagi, és eljárási szabályok ismeretéről. A versenyzők két csapatban vetélkedtek, a verseny kezdetekor különböző szerepkártyákat kaptak, s ez alapján alakították a bíró, ügyész, védő, vádlott és a tanú szerepét a tárgyalást szimulálva. A jogesetek feldolgozása után a titkárok teljesítményét szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai voltak:

  • dr. Vadász Mihály, a törvényszék elnökhelyettese,
  • dr. Gunyecz Zoltán, a törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője, a zsűri elnöke, és
  • dr. Molnár István, Mátészalkai Járásbíróság elnöke.

A küzdelmekkel teli, ugyanakkor rendkívül jó hangulatú megmérettetés végén 6 főt választottak ki arra, hogy a Debrecenben megrendezésre kerülő regionális versenyen képviseljék a Nyíregyházi Törvényszéket: Zsírosné dr. László Lívia bírói szerepben, dr. Isaák László ügyészi szerepben, dr. Szabó Erzsébet védői szerepben, valamint dr. Vántus Csilla, dr. Dezső Bálint, és dr. Lekli Gábor csapattagok.

A leendő bírák a versenyen olyan eljárási praktikákat sajátítottak el, illetve mutattak meg egymásnak is, melyek a gyakorlatban, bíróként később nagy segítségükre lehetnek.

 

Forrás: Nyíregyházi Törvényszék