Pásztorok Világa – Pásztorforgatag a Sóstói Múzeumfaluban október 15-én

Szent Vendel a pásztorok védőszentje, éppen ezért október közepén, Vendel napján a pásztorok a számadás és a jószágok behajtása mellett vásárokat és mulatságokat is tartottak. A valamikori szokást megidézve, a hagyományt követve harmadik alkalommal ad otthont a Sóstói Múzeumfalu a Pásztorok Világa nevet viselő rendezvénynek, melynek célja a pásztorkultúra bemutatása, népszerűsítése.

2022. október 15-én a 9.00 órai kapunyitás után 10.00 órakor Hortobágyi Csikósbemutatóval indítják a napot, ámbátor a „Pusztai Róka” Nomád Hagyományőrző Egyesület pásztorai már a nyitás után birtokba veszik a barabási iskolaudvart, ahol egész nap a pásztorok mindennapjaiba nyújtanak betekintést. 11.00 és 13.00 órakor „hegyesfogú legények” (neves nyíregyházi néptáncosok) több tájegység pásztortáncaiból adnak ízelítőt a látogatóknak a jánkmajtisi portán. Ezt követően bojtáravatás veszi kezdetét, ahol a bátor vállalkozók erőpróba, gyorsasági próba és persze szellemi megmérettetés után oklevéllel térhetnek haza, mely tanúsítja a próbák teljesítését. Szűcs Gergely fafaragó, Márton Sándor valamikori csikós és bőrműves mesterségbemutatóval nyújt betekintést a pásztorművészet rejtelmeibe. Schuller László hagyomásnyos kutyás tereléssel várja az érdeklődőket a tirpák portán, a szomszédos Temetócsősz udvarán pedig gyógyteákat kóstolhatnak a vendégeink. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület alkotói birtokba veszik a jármi kisnemesi portát és csodálatos alkotásaik mellett kézműves tevékenységekkel várják az érdeklődőket. A faluközpontban újra forog a kosaras körhinta és persze lesz népi játszóudvar, falusi vásár és lovaskocsikázás is. A Naplövő Íjász Egyesület egész nap megtalálható az Árpád-kori falurészben, az íjászat fortélyait tanulhatja meg, aki felkeresi őket. A kikapcsolódni vágyók kukoricamorzsolás közben diskurálhatnak, amihez a kukoricát a skanzen biztosítja, az éhes látogatóknak pedig pásztorételeket kínálnak!

 

Forrás: Sóstói Múzeumfalu