Pár nap múlva indul a VIDOR

Perctől percre fogynak a jegyek az augusztus 28-a és szeptember 5-e között zajló VIDOR Fesztivál előadásaira. Ahogy minden évben, idén is hatalmas az érdeklődés a térítéses darabok iránt, de még akad olyan vígjáték, amelyre lehet belépőt váltani. A programok többsége egyébként ingyenes. Idén, a tavalyi 70 millió forinthoz képest 5 millió forinttal több jut az események lebonyolítására.

– Mi mindig a lehető legtöbb támogatást szeretnénk szerezni – mondta Nyíregyháza polgármestere. – Ez egyrészt a kormányzattól, a város saját költségvetéséből, a szponzoroktól és az itteni cégek támogatása révén nagyon fontos, hiszen ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy milyen vendégeket tudunk meghívni, milyen programokat tudunk szervezni, hiszen az ingyenes programok miatt a jegybevétel 10 százalék alatt van. Ezért törekszünk arra, hogy minél több támogatást tudjunk szerezni.

Nyíregyháza főtere a VIDOR idejére az ország legnagyobb szabadtéri mozijává alakul: esténként, a könnyűzenei koncertek után, több ezren szórakozhatnak a legújabb magyar vígjátékokon, de láthatnak kiállításokat, gyermekelőadásokat, duma színházat és még VIDOR Futást is. Lesznek új elemek is a fesztiválon, ilyen például a VIDOR-sziget. A Váci Mihály Kulturális Központ előtti térig elfog érni a belvárosi pezsgés. Nemcsak az oda tervezett kisszínpad fellépői, mint Nagy Ricsi, vagy a Like tehetségkutató helyezettjei várják majd a lazítani vágyókat, hanem a Nyírségi Ízkirályok által készített finomságok is.

A Kossuth téren, Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválján fellépnek Miamiból, Kolumbiából és Kínából érkező zenei formációk is, de itt lesz a Quimby, a Supernem, a Kiscsillag és többek között a Cimbaliband is. Az utóbbi alapító tagja, Ungár Balázs szerkesztőségünknek azt nyilatkozta, ígéri, a koncertjük végén egy hatalmas robbanás várható, hiszen Oppadiridá című dalukkal szeretnék megénekeltetni egész Nyíregyházát.

Bruszel Dóra