Papírforma győzelem a női röplabda Extraligában

2019-ben először játszhatott hazai környezetben a Fatum Nyíregyháza, és a Haladás ellen a papírforma nyírségi győzelmet ígért. A korábbi sérültek illetve betegek közül mindenkire számíthatott Hollósy László, az amerikai Allison Mayfield pedig bemutatkozhatott a Continental Aréna közönségének.

Az ütő az első szettben még kicsit visszafogott volt, majd olyannyira magára talált, hogy 15 pontjával a mezőny legeredményesebb játékosa lett. Az első szettben 13-4-re is vezettek a mieink, és végül magabiztosan nyerték is a játékrészt, majd a folytatásban is jól játszott a Fatum. Genesis Francesco remek labdákkal szolgálta ki a társakat, és Varga Elizabet valamint Dani Brisebois is értékesítette a lehetőségeket, Jazmin White és Sanja Kalicanin pedig blokkokban jeleskedett. Bár a második játékrész vége kicsit szorosabb volt, de nyerte azt is a Nyíregyháza, Tóth Fruzsina szép mentéseivel tarkítva pedig a harmadikat is, így második 2019-es meccsén (az Újpest idegenbeli legyőzését követően) második győzelmét aratta a csapat. Nem rossz kezdés! 

Fatum Nyíregyháza - Hungast - Haladás Szombathely 3-0 (18, 20, 17)

Nyíregyháza: Brisebois 7, Varga 11, G. Francesco 2, White 6, Mayfield 15, Kalicanin 7

Csere: Tóth F. (liberó), Matic 2, Szabó 1, Ancsin 

vezetőedző: Hollósy László

Dankó László

Fotó: Trifonov Éva