Pályázat társasházaknak

A pályázatok célja az épületek lakó- és közösségi funkcióinak erősítése, a vidéki és a Pest megyei leszakadó települések felzárkóztatása az épületek energetikai, közösségi és szociális jellegű rehabilitációjával. A pályázatok területi korlátozása mellett fontos kitétel, hogy a társasházak és lakásszövetkezetek csak a helyi önkormányzat konzorciumi partnereiként vehetnek részt.

[REKLAM]

Április végétől két új pályázat is megnyílik a hazai társasházak és lakásszövetkezetek előtt, amelyek célja a vidéki térség vonzóbbá tétele, illetve a szegregált vagy szegregációval veszélyeztetett települések felzárkóztatása. A két kiírás közös jellemzője, hogy komoly területi korlátozással jelentek meg, illetve fontos megkötés, hogy a társasházak és lakásszövetkezetek nem önállóan, hanem csak az önkormányzattal közösen jelentkezhetnek. Kizárólag a vidéki – tehát Budapest agglomerációján kívüli – települések számára nyitott a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című pályázat. A felhívás célja, hogy javítsa a vidéki térségekben élők életminőségét, illetve hogy hozzájáruljon a vidéki települések vonzóbbá tételéhez és felzárkóztatásához.

 

HÁROM CÉLTERÜLET

 

A pályázat ennek érdekében három célterületen kínál támogatást: az épületek energetikai fejlesztését szolgáló külső és belső korszerűsítések, a településképet meghatározó épületek külső felújítása, a közösségi terek és szolgáltató központok felújítása. Az összesen 26,88 milliárdos keretösszegből a maximális támogatási összeg 50 millió forint, a legmagasabb támogatási intenzitás pedig 95 százalék. A támogatási kérelmeket 2018. április 20-áig adhatják le az önkormányzatok.

Sz. T.

(Fotó: internet)