Otthon is hallgatható zenei napot tart a Magyar Rádió
Szeptember 30-án, a Bartók Rádióval közös szervezésben kerül megrendezésre a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek Napja – a komolyzenei kínálat mellett vetélkedő is lesz, a rendezvényt pedig a Bartok élőben közvetíti, így azt a hallgatók is végikövethetik.

 „A Magyar Rádió Zenei Együttesei a nap folyamán játszanak kamarazenét és teljes létszámban is megjelennek a hallgatóság előtt. A délutánt és estét nem csak a rádióhallgatók élvezhetik, az érdeklődők ingyen bejöhetnek a Márványterembe, illetve a 6-os stúdióba” – mondta Kovács Géza, a Magyar Rádió Zenei Együttesei ügyvezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Mint felidézte, 1943-ban alakult meg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, később a kórus, 1955-ben pedig a gyermekkar is.


Zene-, gyerek- és énekkar

 

Szeptember 30-án szombaton 14 órakor az ezúttal teljes létszámban összegyűlő Magyar Rádió Gyermekkórusa kezdi a programsorozatot Bartók, Kodály, Decsényi János és Bárdos Lajos műveinek előadásával. Utána a zenekar tagjai mint kamaraművészek és szólisták mutatják meg tehetségüket, 15 óra 30 perctől pedig vetélkedő lesz a szimfonikus zenekar, a gyerekkar és az énekkar tagjainak részvételével.

 

A Magyar Rádió Gyermekkórusa – képünk illusztráció (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

 

Kovács Géza elmondta, hogy megszólalnak a zenekar és az énekkar régi, legendás művészei, az együttesek egykori meghatározó személyiségei, köztük Geiger György és Hőna Gusztáv. A záróprogram 18 óra 45 perckor a zenekar fúvósainak koncertje lesz Mozart műveiből. Ezt követően felvételről leadják a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara csütörtök esti koncertjét a Müpából.

A műsorban Ránki Dezső zongoraművész Liszt Haláltáncát adja elő, Kovács János vezényletével pedig Szkrjabin két szimfóniája hangzik el.

(Forrás: hirado.hu)