Graffitik díszítik a Jókai udvarát
Kilenc bibliai témájú graffitivel ajándékozták meg a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskolát. Az Ószövetség egy-egy történetét feldolgozó falfestményekkel a szabolcsi megyeszékhely Művészeti Szakgimnáziuma lepte meg az oktatási intézményt. A különleges alkotásokat az iskola udvarán láthatók és ma ünnepélyes keretek között adták át. A graffitiket László Rita művésztanár vezetésével, közép- és általános iskolások festették.

 

A teremtéstől, az özönvízen és Salamon királyon át a betlehemi csillagig, kilenc graffiti díszíti mostantól a Jókai Mór Református Általános Iskolát. A felfestményeket az elmúlt napokban a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium és az általános iskola diákjai festették. – A keresztanyukám is festette a falat még anno és most én is festhettem – mondja az egyik nyolcadikos, jókais lány. Hozzáfűzte, korábban már volt graffiti a Jókaiban és nagyon örült annak, hogy ebben a projektben már ő is részt vehetett. Arról is beszélt, hogy eleinte tartottak a feladattól. – Nehéznek tűnt, de nagyon-nagyon kedvesek voltak a művészetisek, segítettek nekünk mindenben, illetve a mi osztályunk a nyolcadikosok festettek, tizennégyen biztosan – fogalmazott Ster Petra.

 

További képekért kattintson a fotóra! (Fotók: Szarka Lajos)

 

A befogadhatóbbá vált a hit

 

A falfestményeket László Rita, a Művészeti Szakgimnázium szaktanára álmodta meg és a felügyelete alatt valósultak meg. Azt mondta, az egyházi fenntartású iskola felkérése után azonnal arra gondolt, hogy bibliai témájú graffitiket kellene készíteni. – Ez nem egy mellékes történet, hogy a hittel igen komolyan foglalkozunk és nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne egy passzív történetként kezelődjön maga a hit és a vallás, hanem igyekezzük ezt olyan szinten innoválni és integrálni a korosztályoknak megfelelően, hogy az a lehető legbefogadhatóbb és élhetőbb legyen – tette hozzá László Rita, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium képzőművész szaktanára.

 

„Szebbé tették az iskolánkat!"

 

A graffitiket ma ünnepélyes keretek között adták át és a munkában résztvevőket egyenként köszöntötték. A református egyház nevében Dr. Gaál Sándor esperes méltatta a művészetisek munkáját. Azt, hogy az iskola falát festményekkel kellene díszíteni a Jókai igazgatója találta ki. Azt mondta, megirigyelte a többek között Búza téri piacon is található graffitiket és ezért felhívta László Ritát, hogyan lehetne szebbé tenni az iskola udvarát. A bibliai témájú alkotások szerinte hűen tükrözik az iskola szellemiségét. – Ez ebben az óriási érték, hogy egy világi iskola egy keresztény iskolát ezzel megajándékozott, hogy ők egyből ezt találták ki ide a mi falunkra, és azt gondolom, hogy ezt a szellemiséget méltóan képviseljük. Ez egy keresztény iskola, Isten dolgaihoz közel vannak itt a gyerekek, templomba járnak, de ennek a mai modern értelmezését is a magukénak vallhatják, ez a kilenc kép ezt képviseli – szögezte le Mócsánné Nagy Ágnes, a Jókai Mór Református Általános Iskola igazgatója. A graffitiket összesen több mint 20 diák festette, egy hét kellett, hogy elkészüljenek.

 

Z. Pintye Zsolt