Ösztöndíj karácsonyra

A 2010-ben létrehozott alapítvány az iskola tragikus hirtelenséggel elhunyt néhai igazgatóhelyettesének, Szabolcsi Ferencnek a nevét viseli, aki évtizedeken át sokat tett a wesselényis szakképzés fejlesztéséért. A kuratórium az idén Dankó Géza finommechanikai műszerész- és Hegyes Dávid informatikai rendszergazda-tanulót találta a legméltóbbnak az ösztöndíjra, akik tanulmányi eredményeikkel és szorgalmukkal rászolgáltak arra, hogy szebbé tegyék a karácsonyukat. Az alapító – egyben a névadó Szabolcsi Ferenc özvegye – ünnepi beszédében méltatta a díjazottak helytállását, valamint az iskola vezetésének és tantestületének az alapítvány működésével kapcsolatos önzetlen és példamutató szerepvállalását. Minden diákot jó tanulásra biztatott, remélve, hogy hamarosan még többen részesülhetnek az alapítvány elismerésében.

Külön kiemelte, hogy férje emlékének, valamint munkája szellemiségének megőrzését a kuratórium vezetésével együtt kötelességének érzi. Ennek szebben nem is tehetnének eleget annál, mint hogy az ünnepekkor segítő kezet nyújtanak azoknak, akik egész éves kitartó munkájukkal rászolgáltak a támogatásra, és akiknek ilyenkor különösen jól jön minden segítség.

Fotó: Bakos Nátán