Őszi véradókampány – A fiatalokat próbálja megszólítani a Magyar Vöröskereszt

Őszi véradókampány – A fiatalokat próbálja megszólítani a Magyar Vöröskereszt
Fotó: Illusztráció

Idén ősszel is elindította a fiatalokat megszólító kampányát a Magyar Vöröskereszt. Ennek célja, hogy elérjék a 18 és 30 év közötti korosztályt, főleg azokat, akik eddig még soha nem adtak vért. Bárki jelentkezhet önkéntesnek, aki egészségesnek érzi magát és betöltötte a 18. életévét. A Vöröskereszt arra is felhívja a figyelmet, hogy a véradásokon minden járványügyi szabályt betartanak, ezért semmivel sem számít veszélyesebbnek egy véradási helyszín mint bármi más.

A koronavírus-járvány első hullámában az önkéntesek száma is csökkent a Magyar Vöröskeresztnél, jobban elmaradtak a donorok a véradásokról. Az online oktatás miatt pedig sok helyszín nem állt rendelkezésre, a munkahelyek viszont a szigorítások ellenére is beengedték az önkénteseket, valamint az önkormányzatok is partnerek voltak a véradóhelyszínek biztosításában. Gurály Edina, a karitatív szervezet megyei elnöke kiemelte: az önkéntes a véradással olyan nemes célt szolgál, amely másoknak a gyógyulást és az életet jelenti.

Őszi véradókampány

„A fiatalok nálunk mindig fókuszban vannak, akár önkéntes munkáról, akár véradásról van szó. Ez az a korosztály, akit kicsit nehezebben lehet megszólítani, hiszen ők nem szocializálódtak bele a véradásba, ők ezt még most tanulják, most ismerkednek meg ezzel a dologgal. Nagyon jó lenne, ha minél több fiatal jönne, hiszen egészségesek, tudnak adni, és azt a fajta segítségnyújtást igyekszünk nekik megtanítani, ami tényleg úgy gondolom, hogy az önzetlenségnek a magas foka, hiszen a testükből, a vérükből adnak valakinek. Ezzel azt teszik lehetővé, hogy ne maradjanak el életmentő műtétek vagy hogy a gyógyuláshoz szükséges vérkészlet rendelkezésre álljon a kórházakban” – közölte Gurály Edina, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs megyei szervezetének igazgatója.

A jelenlegi kampány kifejezetten az online térbe költözött, főleg azokon a felületeken keresztül próbálják megszólítani a fiatalokat, amiket gyakran használnak. A 18-30 éves korosztályt szeretnék elérni, leginkább azokat, akik korábban nem adtak még vért.

Fontos a véradás

Naponta 1800 önkéntesre van szükség, hogy biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre a műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez. Egyetlen véradással három betegen is segíthet egy önkéntes, mivel a levett vérből plazmakészítmények, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül.

Járványügyi szabályok

A véradásokat minden esetben a járványügyi szabályok betartása mellett szervezik, a másfél méteres távolság is biztosított, jól szellőző helyszíneket választanak, az önkénteseknek megmérik a hőmérsékletét és a kézfertőtlenítés, valamint a szájmaszk is kötelező.