Összehangolt gyakorlaton vettek részt az északkeleti térség tartalékosai

Szep 30, 2025

Több száz tartalékos katona vonult be az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred három zászlóaljának települési helyeire Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében, hogy részt vegyenek az Adaptive Hussars 2025 gyakorlaton és az egyidőben párhuzamosan futó kiképzéseken.

Az előre tervezett, NATO-keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlaton a tartalékos katonák széles körben megmutathatják képességeiket, emellett lehetőséget teremt arra, hogy az ezred minél hatékonyabban tudjon együttműködni a műveleti alakulatokkal és a közigazgatási szervekkel. A felkészülési időszakban az általános lőkiképzési, egészségügyi, híradó és rádiózási ismeretek elsajátítása mellett a tartalékos honvédek gyakorolják az ellenőrző-áteresztő pontok telepítését, üzemeltetését, valamint az őrszolgálati feladatokat.

 „A Magyar Honvédség védelmi képességeiben jelentős szerepe van a tartalékos erőknek. Az alaprendeltetési feladatunk az, hogy építsük ezeket a képességeket, és időről-időre begyakoroljuk.  Ezen a gyakorlaton a célunk, hogy növeljük a tartalékos katonák kiképzettségi szintjét és ezzel párhuzamosan begyakoroljuk az alaprendeltetési feladatainkat. Az elmúlt évben a „Szeretem, megvédem” toborzókampány sikerének köszönhetően jelentősen nőtt a tartalékos állomány létszáma. Bízom benne, hogy a gyakorlat végére a tartalékos honvédek felkészültségét egy még magasabb szintre fogjuk emelni”

- mondta el Orosz Antal alezredes, a területvédelmi ezred parancsnoka.

A bevonulók soraiban a régóta szolgáló tartalékos katonák mellett vannak, akik csak az elmúlt évben csatlakoztak a területvédelmi rendszerhez.

Kristóf József Tibor tartalékos törzsőrmester majdhogynem a kezdetektől, 2016 óta tartalékos katona.

„Édesapám és unokabátyám is katona volt, akik jó példaként szolgáltak előttem. Az elmúlt évek során számos feladatban vettem részt: vállaltam többször határbiztosítási szolgálatot, segítettem a COVID–19 világjárvány idején a kórházakban, és tavaly az árvízvédelemben is aktívan részt vettem. Civil életemben kőműves és hidegburkoló vállalkozó vagyok, amit teljes mértékben össze tudok egyeztetni a katonai szolgálattal. Szeretek új tapasztalatokat szerezni, fejleszteni magam, ezért is jelentkeztem erre a gyakorlatra.”

Juhász Nóra tartalékos szakaszvezető tavaly augusztusban tette le esküjét.

„Úgy gondoltam, hogy a tanulmányaimhoz is jól illeszkedik ez a szolgálati forma, ezért is jelentkeztem 2024-ben tartalékos katonának. Jelenleg a Debreceni Egyetemen nemzetközi tanulmányok szakon tanulok. Az alapkiképzésen kívül eddig díszelgési feladatokban vettem részt. A gyakorlaton a további ismeretek megszerzése a cél, hiszen a jövőt illetően szeretnék a honvédség kötelékében elhelyezkedni.”

A következő hetekben a tartalékosok a három északkeleti vármegye területén gyakorolják a műveleti eljárásokat, az együttműködés rendjét, őrzés-védelmi feladatokat látnak el, valamint ellenőrző-áteresztő pontokat működtetnek.

A tartalékos honvédek civil életük mellett is aktívan hozzájárulnak az ország védelméhez, felkészítésük pedig garantálja, hogy minden helyzetben a legmagasabb színvonalon lássák el feladataikat.

Szerző: Szidor Viktória főhadnagy

Fotó: Pekola Attila t. főhadnagy

Előző hír
Ráb Jánosné fogadóórát tart
Következő hír
Jön a Szelektív Szombat- Egy izgalmas nap az egész családnak

Kapcsolódó híreink