Összefogással több gyerek találna haza

Összefogással több gyerek találna haza

Több száz világító lufi szállt az égre vasárnap este Nyíregyházán. Az Ezer Lámpás Éjszakája szervezői így üzentek a csellengőknek és az eltűnt gyerekeknek, hogy a szüleik, a hozzátartozóik várják őket haza. Az ezer lámpás kampány 2011-ben indult, ötletgazdája Kárász Róbert. A Mokka műsorvezetője azért indította a civil kezdeményezést, mert megdöbbentette, hogy évente több mint 10 ezer gyerek eltűnését jelentik be. Nyíregyházán vasárnap koncertekkel hívták fel az emberek figyelmét, összefogással több gyerek találhatna vissza a családjához.

– Az a célunk, hogy minél több embernek felhívjuk a figyelmét a csellengőkre, illetve azokra a gyerekekre, akik nem találnak haza a családjukhoz – mondta Köböl Anita. – Nyíregyháza egyébként már második alkalommal vesz részt ebben az egész programban. Nem tudom, tudják-e, de évente 10–12 ezer eltűnést regisztrálnak, ami egy borzasztóan nagy szám, és nekünk az a célunk, hogy minél több fronton felhívjuk a szülők, a hozzátartozók és a környezet figyelmét is, hogy vegyék észre és ha tudnak, akkor segítsenek.

Múlt hét péntek óta nem tudják a hozzátartozói, hol tartózkodik egy 18 éves kemecsei lány. Barátjával vásárolni indult, de egyelőre nincs hír felőle. A rendőrség várja azok hívását, akik felismerik.

Az ORFK adatai szerint 2014-ben 16 885 alkalommal indítottak körözést 18 éven aluliak után. Megdöbbentő, hogy az eltűnt személyek több mint 80 százaléka volt 18 éven aluli. Ugyanakkor a nagy szám ellenére a jelenleg érvényben lévő fiatal és kiskorú miatt elrendelt körözések száma 852. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség többnyire megtalálja az eltűnteket. Az Ezer Lámpás Éjszakája szervezői ugyanakkor hozzáfűzik, éves szinten 80–100 gyerek azonban soha nem talál haza.

Z. Pintye Zsolt