Összefogással a családokért – Szakmai megbeszélés a Családok Átmeneti Otthonában

A 12 család befogadására alkalmas, 40 férőhelyes Tokaji úti intézmény a Gyermekjóléti Alapellátás egyik fontos bázisa. Idén második alkalommal szervezték meg a területen számon tartott szakemberek találkozóját, a Gyermekjóléti Alapellátás és a szakellátás azon dolgozói számára, akik nevelőszülői hálózatot működtetnek, illetve a nevelőszülőkkel mindennapi kapcsolatban vannak. Ők közelíthetik egymáshoz a két területet és megkönnyíthetik a kapcsolattartás hétköznapi alkalmait.

Dr. Nagy Erzsébet, a Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény igazgatója nyilatkozta:

Intézményünk fő feladata, hogy a nálunk élő családoknak nyugalmat és biztonságot tudjunk teremteni, hiszen lakhatásuk nem megoldott. Ezen túl minden családot próbálunk erősíteni abban, hogy szülői feladatukat megfelelően tudják ellátni. Az édesanyákat erősítjük abban, hogy anyai tevékenységüket és feladatukat megfelelően, a gyerek érdekét szem előtt tartva tudják hosszú távon biztosítani. Ugyanakkor segítjük a szülők azon kapcsolattartását is, amely által az átmeneti gondozásban lévő gyermekeikkel tudják tartani a kapcsolatot.

A végső cél, hogy a szülők az otthonban megerősödve tovább lépjenek, és gyermekeikkel képesek legyenek önálló családi életre az intézmény falain kívül is. Az önkormányzat mellett egyházi és civil szervezetek is szerepelői a gyermekellátásnak és családvédelemnek, akik az önkormányzati szférához hasonlóan működtetnek bölcsődét, lakásotthont, sőt részesei a házi- és idősellátásnak.

Intézményünkben 9 lakásotthonnal rendelkezünk, ahol 12 év feletti állami gondozott gyermekeket veszünk gondozásba. Illetve a nevelőszülői hálózatunkban 350 gyerekről gondoskodunk, a nevelőszülők által.

– fogalmazott Fényes Zsolt, a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ megbízott intézményvezetője.

A Családok Átmeneti Otthona egy évig önkéntes alapon nyújt jogi, pedagógiai és pszichológiai segítséget, vagy ad támogatást a hivatali ügyek intézésében. A szakemberek a szociális normák mellett építenek az ünnepekre és hagyományokra a családegyesítés hosszú folyamatában.

 

Matyasovszki Edit

Fotók: Kohut Árpád