Össze-jőve

Anita: – Fogadásból regisztráltam egy társkereső oldalra, melyet sikeresen meg is nyertem. Nem igazán hittem az ilyenekben, nem is gyakran látogattam. Majd 2015. május 4-én egy üzenet fogadott Istvántól, akinek szimpatikus voltam. Szó szót követett, jöttek a levelezések, majd a chateléseket követte az első személyes találkozó. Úgy voltam vele, hogy 11 éves párkapcsolat után igazából vesztenivalóm nincs. Május 14-én találkoztunk, és azóta egy párt alkotunk. Mi több, össze is házasodtunk.

Attila: – Egy éve dolgoztunk együtt, amikor Ámor nyila eltalált. Folyamatosan szerettem bele. Mindig mondta nekem, sajnálni fogja a leendő feleségemet, ha hozzám jön. Végül ő lett a feleségem és azóta 3 gyermekünk is született. 24 éve vagyunk házasok.

[REKLAM]

Máté: – Egy francia érdekeltségű cégnél dolgoztunk együtt, de nem ismertük egymást. Mindkettőnket kiküldtek Párizsba egy kéthetes tanulmányi útra. Ott ismerkedtünk meg. Párizs megtette a hatását és szerelembe estünk. 16 éve házasok vagyunk.

István: – Sokáig voltam egyedül, sok volt a csalódás, amit átéltem... Nem is volt kedvem ismerkedni, jobb volt egyedül, gondoltam én. De a magány érzése eluralkodott rajtam. Sajnos a munkám miatt nem sok időm volt ismerkedni, így gondoltam az internetes társkeresésre. Vesztenivalóm nem volt, így belevágtam. Talán 2-3 hét telt el regisztrációm után, amikor rátaláltam egy lányra, aki nagyon felkeltette érdeklődésemet, így a tettek mezejére léptem, elkezdtünk beszélgetni, hamar a személyes találkozásra került a sor. Első találkozásunk után már nagyon nagy volt a szimpátia és talán már több is volt, mint szimpátia. Pár hét alatt kialakult bennem egy olyan érzés, amit eddig nem is tudtam, hogy milyen az! Úgy érzem, megtaláltam a másik felem, a lelki társam, az életem értelmét.

(Fotó: illusztráció; készítette: Szarka Lajos)